Érzelmek viharába

1. fejezet: Az új diák

Gyengéden meleg tavaszi idő volt, a nap verőfényesen sütőt a

szemembe.

Kezemet a homlokom fölé helyeztem, némi árnyékot adva

vörös tekintetemnek.

Elővetem a napernyőt, és kinyitottam.

Így már sokkal elviselhetőbb volt számomra a kínzónap

fénye.

Hatalmas épület, ami fölém tornyosult, pompás ódon

kastélynak tűnt.

Bementem a kapun, és elindultam a bejárat felé.

Felmentem a lépcsökön, és megkerestem az igazgató

szobáját.

Valahogy nem akadtam a szoba nyomára.

Az ajtók rettenetesen egyformák voltak, s sehova nem volt

kiírva nagy betűkel,- Igazgatói

iroda.

Már órák óta bolyongtam a folyóson, s már alkonyodót.

Folyosó egyik végén egy magas sötét hajú fiú közelíttet, fehér

egyenruhát viselt.

Ahogy vonásait elnéztem, a Kuran család vére csörgedezhet

az ereibe.

Apa valamikor régen mesélt a család történetéről, hogy

tisztába legyek részbeli

származásommal. 

Lassan közeledet felém, megállt előttem, s kedves tekintete

rám szegeződőt.

Letetem a földre nehéz bőröndömet, s rá néztem.

Kuran Sakura vagyok, s az igazgatói irodát keresem, de nem

találom.

Segítene megkeresni nekem?

Férfi haloványan elmosolyodót.

Ezek szerint rokonok lennénk.

Kuran Kaname vagyok az esti tagozatosok vezetője.

Gyere, elviszlek az igazgatóhoz.

Elém ment,s mutatta,az utat az iroda felé.

Mikor odaértünk, kinyitotta az ajtót, bement rajta, s én utána

mente, s visszazártam az ajtót.

Férfi az asztalhoz sétált, kezét rá helyezte és kisé kemény

hangnembe neki kezdet

mondatának.

Igazgató úr ez így nem lesz, jó ha Zerot nem helyezi át az éjjeli

tagozatosokhoz.

Veszélyt jelenthet a nappalisok számára.

Csak álldogáltam mögötte, s vártam türelmesen, míg befejezi

a beszélgetést

Kaname-sama és az igazgató.

Kaname hátra nézet.

Ez a kishölgy kint kóborolt a folyóson, s odébb állva rám

mutatott.

Zavartan elmosolyodtam.

Jó estét igazgató úr.

Meghajoltam előtte.

Kuran Sakura vagyok, s gondolom, a szüleim már értesítetek

arról, hogy itt szeretnék

tanulni.

Ahh igen, Kuran Sakura.

Mos tanába kaptam meg az aktját kisasszony, s amint

elnézem az édesanya az a Hio

házból való.

Igen igazgató úr.

Tán van vele valami baj?

Nem nincs.

Zavartan elmosolyodót az igazgató úr.

Lassan kezdődik az estisek tanítási órája.

Kaname majd elviszi az esti tagozatosok szálló helyére Sakura

san.

Szép neve van Sakura.

Ismételgette magába az igazgató a nevemet.

Ekkor már megfordultam és kifelé tartottam a bőröndömmel

a szobából.

Ajtót akartam nyitni mikor megkérdezte tőlem az igazgató,

- Kitől kaptad ezt a nevet?

Földre néztem, s még mindig hátal állva az igazgatónak

válaszoltam.

Állítólag az édesanyámtól.

Kinyitottam az ajtót, először kiment a kísérőm, s aztán én is a

kofferemmel.

Végig sétáltunk a folyóson, le a lépcsőn, s elhagytuk a

nappalisok épületét.

Lassan bandukoltam a senpai mögött, s a fák apró levelei

között beszűrődött a lemenő

nap fénye.

Meg álltunk a szálláshely előtt.

Ez a hold kollégium.

Mondta nekem kisé rideg, csendes hangján, s bekísért a

kollégiumba meg mutatva

nekem azt a szobát, amibe majd tartózkodni fogok

tanulmányaim alatt.

Bementem a kísérőm eltűnt mellőlem,s letetem a

bőröndöt,az ágy mellé.

Szoba kicsi volt, de takaros.

Egy íróasztal, székel, akasztós szekrény és egy kanapé

helyezkedet el benne.

Ennél töbre nem is volt szükségem.

Kimentem a szobából, lesietem a lépcsőn, ki a hold kollégiumból.

Az udvaron is végig rohanva, ki léptem a nagy szárnyas

kapun.

Azon gondolkodtam vajon most merre kéne mennem.

Hátam mögé néztem, s megláttam magam mögött Kaname

senpait.

Kikerekedet a szemem.

Még is mikor jött mögém?

Gondoltam magamba, s belefeledkezve hasonló tekintetébe,

kiléptem a saját tudatom

állapotából.

Hangját egyre távolabbnak éreztem, aztán hirtelen

visszatértem, és megráztam fejem.

Elindult az akadémia felé, s követem, mint egy kiskutya, aki

eltévedet a rengetegbe.

Valahonnan annak éreztem magam, pedig azok az érzések,

amik kezdettől fogva

keringtek bennem, azok adtak okot, hogy ezt gondoljam.

Hirtelen megállt,s annyira megfeledkeztem a külvilágról,hogy

neki mentem.

Hátra nézet, gyorsan meghajoltam.

Elnézést kérek Kaname sama.

Legközelebb nem fog előfordulni.

Nem mondót, semmit csak bement a terembe, ahol a többiek

már várták.

Felment a helyére, a padsoros emelvény legvégére és leült az

ablak belső párkányára.

Követem öt, de nem mentem utána.

Lecövekeltem a tanterem közepén és szétnéztem az

osztályterembe.

Nagyon halkan, rá köszöntem az osztályra.

Jó estét kívánok Kuran Sakura vagyok.

Mintha a falnak beszélnék, csak beszélgetek továbbra is.

Az egyik diák rám nézet.

Meg jött az új diák.

Mikor minden szempár rám szegeződőt, ismét meghajoltam,

s bemutatkoztam.

Mikor meg halták a nevemet összesúgtak a padsorokba a

diákok.

Nem vártam mást tőlük, csak ezt, hogy kivesézzenek a hátam

mögött.

Kerestem egy rejtet zugot a padsorokba, s felmentem a

helyemre, ami a legutolsó padsor

közepe volt.

Ott ültem a padsor legvégének közepén, csak hogy senkit ne

zavarjak.

El tudottam képzelni, hogy ennek hatására milyen sok féle

gondolat lehet a fejükbe.

Próbáltam figyelni a tanára, de nem ment.

Mivel hátsó padba ültem, senki nem vette észre, hogy csak

félig vagyok ott a tanórákon.

Csak gondoltam nem látta senki, mert a delelőt folyamán

behívatót magához az osztály

elnök.

Lent üldögéltem a napaliba,és egy könyvet olvastam,mikor

oda jött hozzám Aidou

Hanabusa. és kékeszöld tekintete a vörös szemembe

fúródott.

Hívat Kaname senpai.

Felálltam a kanapéról és követem Hanabusat.

Megáltatunk az ajtó előtt, kinyitotta nekem, s bekísért, aztán

elhagyta a szobát.

Kaname sama a kanapén ült keresztbe tett lábakkal, s kisé

zordan tekintet rám.

Sakura nem fontos az akadémiára járnod, ha nem tartod elég

érdekesnek a tananyagot.

Ne haragudjon rám Kaname  sama, de aznap nagyon fáradt

voltam,s szinte semmit nem

aludtam,ezért elég nehéz volt figyelnem az órákra.

Nem kell mentegetőznöd.

Nem mentegetőzésnek szántam, hanem érvnek saját

védelmem érdekébe.

Maga mellé tette a kezét és meg veregette a kanapé bársony

huzatát.

Gyere, ülj ide le mellém.

Ez az amire nem számítottam.

Egy ideig csak álldogáltam a kérése ellenére, de mikor már

kisé fenyegetően rám nézet,

miért nem engedelmeskedek óhajának, kanapéhoz sétáltam,

s leültem mellé.

Kisé távolabb tőle foglaltam helyet, még véletlenül se

higgyék, a ránk nyitok, hogy ez egy

randi lenne.

Mesélj nekem a családodról.

Apám az a Kuran családból származik, anya pedig Hio

családból.

Van egy bátyám, aki még egyszer olyan idős, mint én.

Egy darabig még ott üldögéltem mellette, aztán felálltam.

Bal kezemet átlósan a vállam alá raktam.

Most távoznék kaname senpai.

Meghajoltam előtte.

Megfordultam és az ajtót nyitottam volna,mikor hallom, hogy

felállt,és elindult felém.

Most hova sietsz Sakura?

Nem kell olyan hivatalosnak lenned velem szembe.

Elvégre rokonok vagyunk.

Meg ált mögöttem, s visszafelé húzott a kanapéhoz.

De kibontottam kezemet, kezéből, s eltávolodtam tőle.

Megfordultam, s az ajtóhoz sietem.

Kinyitottam, s visszafordultam egy szó elejéig.

Sosem állnék Yuki útjába, ha tudom, hogy mellette Kaname

senapi boldog lehet.

Nem is fogok.

Azzal kimentem a szobából és első gondolatom az volt, hogy

ki kell szabadulnom ebből a

fullasztó légkörű házból.

Elmentem a kapuig, szép lassan lopózva és kilógtam rajta,

egyenesen a kertbe.

Hiába kiáltott utánam a kapuőr.

Ne menjek, mert veszélyes egyedül, még egy vámpír lánynak

is kint kószálnia.

Nem törődtem a figyelmeztetéssel,s belevetetem magam az

éjjeli kert  látványába.

Egy csodás szökőkúthoz értem, aminek a szélére leültem, s

néztem, ahogy a víz folytonos

mozgása, mindig ugyan azt a mintát csalta elő,mikor

visszatért a szökökut aljába.

 A lágy fodrozást, ami olykor kitisztult és akkor vártam, hogy lássam önmagam, de nem

láttam.

Mert Vámpírnak születem.

Felnéztem a szökőkút tetejére egy madár állt rajta szétterített

szárnyakkal.

Mit is jelképezhet ez a madár?

Szabadság, halál vagy szerelem?

Nem tudtam, mert nem ismerem az emberek világát.

Az érzékeim vártalanul felerősödtek.

Közeledet felém valaki, s ez a valaki nagyon erős energiával

rendelkezet.

Aba az irányba tekintetem ahonnan vártam az illető

megjelenését,de épp hogy kirajzolódót

a halvány lámpa fénybe a teste körvonala,azonnal tudtam,

hogy ez nem lehet más, mint

Kaname senpai.

Vajon miért jöhetett utánam?

Nem Yukit kéne istápolnia?

Lassú nyugodt léptekkel közelítet felém, s mikor szökőkúthoz

ért, leült a szélére.

Miért rohantál el ilyen hirtelen?

Nem adtam engedélyt rá, hogy távoz.

Bólintottam egyet feléje,s bele merültem az elmémbe,s

néztem ki belőle üresen,mintha

nem tudnám miről is beszél nekem.

Pedig tudtam nagyon jól nem szabadot volna ott hagynom a

szobájába.

Kaname senpai kérem, bocsásson meg nekem, amiért csak

úgy faképnél hagytam.

Kaname a szemembe nézet.

Nagyon magányos lány lehetsz..

Nem kell attól tartanod, tán meg rovásba részesítelek.

Vörös tekintetemet lehunytam,s csak némán ültem mellette,s

közbe tépelődtem hogyan is

kezdjek beszélgetést egy olyan férfivel, mint a nagy Kuran

Kaname.

Nem találtam szavakat,s a nagy némaságot Kaname sama 

törte meg.

Mesélj még magadról.

Nézet rám kérlelve,s elkezdtem összeszedni minden

tudásomat a családomról,nem

mintha nem tudnám,csak ha ránézek azonnal elfejtek

mindent,s azzal foglakozom

legbelül, hogy megfejtsem minden apró titkát.

Kaname senpai sok mindent nem tudok a külvilágról, mindig

a családom, s főleg apám 

féltése miatt nem merészkedtem ki túl sokszor a házból.

Apa mindig azt mondta,- Veszélyes egy ilyen kicsi lánynak

kint a külvilágba.

Igazából még a bátyámat sem irigyeltem ez miatt, mert jól

éreztem magam bent a kis

szobámba. Bár nagyon magányos voltam, de nem bántam

meg sosem.

Újabb nem várt vendéget érzékeltem.

Valakik jönnek.

Igen Kaname senpai érzem.

Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ki az.

Apa és a bátyám Rin testét világította meg az éjjeli hold fénye.

Folytatása következik