Érzelmek viharába

13. fejezet: Új élet kezdete I

Némi melankóliával átitatott hangulatba ültem a

széken,- összekulcsolt kezekkel néztem ruhám

apró ráncait. Már mindenki az esküvőre készült, s

még a tanúink sem voltak meg.

Rin elszólta egyszer magát,- azt szeretné ha

Kaname lenne a tanúja.

Vajon már azt is eldöntötte, hogy az én tanúm ki

lenne?

Ahogy Rin ismerem, biztos mindent előre jól

kitervelt a legapróbb részletekig.

Még azt sem tudtam vajon mellém kit szántak,-

vajon melyik nemes kapja azt a feladatott, hogy egy

ilyen jelentéktelen lánynak a tanúja legyen?

Sayu jött be a szobámba, és a karján egy mesés

ruha költemény pihent.

Illedelmesen meghajolt előttem,- Kisasszony

meghoztam az esti ceremóniára a család álltál

kiválasztott esküvői ruhát.

-Köszönöm Sayu.

-Ide hoznád nekem,- meg szeretném nézni.

Komornám egy zokszó nélkül elindult felém, s

megállt előttem,- átadta nekem a ruhát.

Kezembe vettem és a vállánál megfogva jól

szemügyre vettem.

Egy egyszerű még is roppant csinos ruhát

tartottam a kezembe.

Sayu tudsz valamit a tanukról?

Igen kisasszony,- úgy halottam, hogy Rin sama

megkérte Ichijo samat legyen a tanúja a

kisasszonynak, s az úr örömest elfogadta a

felkérést.

Tudsz valamit arról, senapi vajon elfogadta a

bátyám felkérését?

Igen elfogadta Kaname senpai.

Sayu ezt kiejtette az ajkán örömteli boldogság

lepte el a szívem,- sose gondoltam rá hogy majd

pont a senpait fogja megkérni erre a számára nem

mindennapi eseményre.

Az is meg fordult a fejembe,- pont ebbe a

pillanatba talán csak azért kérte meg rá hogy

szenvedni lássa  a senapit. Tudom, milyen

kegyetlen tud lenni néha, még ha a klán vezetőjéről

is van szó,- hidegen hagyja mások szenvedése.

Rohanás hallatszott be a folyósról,s egy váratlan

minutumba kivágódót az ajtóm.

Annyira meglepődtem, hogy felugródtam a székből

és a bátyámra néztem, aki megkövülten nézet rám

ki kerekedet szemekkel. Összehúztam kicsit a

szemem,- nem is csodálom,- egy fehér comb

harisnya volt rajtam, ami a francia bugyimhoz volt

csatolva. Elég sexy látványt nyújtottam neki arra a

kevés időre,- mire Sayu egyenesen kitolta a

szobából.

Vajon mi járhat a fejében?

Bizonyára még mindig meg van dermedve, és nem

találja gondolatainak a kezdő fonalát.

Ideje volt magamra venni az esküvői ruhát,- még

nagyon sok a tenni valóm,s már késő délután van. 

Vagy talán már napnyugta?

Biztonság kedvért kikukucskáltam az összehúzott

függöny mögül.

Nap már lemenőbe volt és a hold már kezdett

kikandikálni a keleti horizontból.

Kétségbe esve néztem vissza Sayura, - így

belegondolva alig maradt némi időm a

készülődésre.

Enyhén testemhez simuló szatén fényű ruhámra

néztem. Úgy világítottam benne, mint egy kicsiszolt

gyémánt. Ha ettől nem fognak meg vakulni a

vendégek, akkor bizonyára immunissá váltak rá az

elmúlt párezer évbe.

Sayu még a derekamra csatolt egy hosszú, - a

ruhámmal azonos uszályt. Mellem alatt még

elhúzott egy nagyon hosszú szalagot, amit hátul a

derekamnál rögzített, s aztán megkötötte, masnira.

Úgy érezem magam, mint egy Yuuki utánzat. Yuuki

születésnapi partin viselt hasonló estélyit,- a hátsó

kiegészítő nélkül.

Fehér rózsát ábrázoló klipsz kerül még a

fülembe,és egy ehhez hasonló nyaklánc.

Sayu még megfésülte a hajam, amit kétoldalt

felcsatolt egy fehér enyhén rojtozott csattal,s csak

ezután került a fejemre a  fátyol, ami legalább olyan

hosszú volt mint a  ruhám uszálya.

Sayu elégedetten rám nézet, s elkuncogta magát.

Mit nevetsz! –Talán ennyire ciki lennék?

Nem, de hogy kisasszony,- elképzeltem milyen arcot fog vágni Kaname senapi ha meglátja.

Ha eddig nem volt szerelmes a kisasszonyba, akkor most teljesen bele fog habarodni.

- Ne mondj ilyet Sayu.- közbe kimentünk a szobából.

- Kaname senpainak csak játékszer voltam.

- De a kisasszony többet érzett iránta?

-Igen,s még most is jobban szeretem, mint Rint,de

talán majd

az idő múlásával  tompulni fognak az érzéseim.

-Ez nem volt valami túl meggyőző.

-Tudom Sayu, de nem tudom egyik pillanatról a

másikra

megváltoztatni őket.

Léptek hallatszottak a hátam mögött. Megálltam, s

Sayura néztem. Léptek csak közelítetek felénk.

Megfordultam,- tőlem alig fél centire ott állt a

senpai teljes valójában.

Sayu jobbnak látta, ha inkább magunkra hagy. –

meghajolt elöltünk,s szép csendbe elment .

Senapi csak állt és nézet rám megidézet

tekintettel. Szemei teljesen meg lettek a

babonázva, általam.

Most már tudom, mit veszitek el a mai napon.

Téged Sakura,- talán a szerelmedet is mindörökre.

Kaname én mindig szeretni foglak. - el akartam

futni, de visszarántott, s magához ölelt.

Mi voltam neked? Egy egyszerű szerető egész

végig,- semmi más.

-Nem annál több, a bástyám voltál mind végig,s

erre csak azután jöttem rá miután visszakaptam az

éltemet a bátyádtól.

-Kaname, valamit el kell mondanom neked, amiről

jogod, van tudni.

-nyugodt tekintettel nézte arcom feszülését. - 

Yuukitól is lesz egy… nem bírtam kimondani, még

a gondolatától is borsózót a hátam.

-Tudom, hogy különleges helyet foglal el a

szívedbe,de számomra szörnyű volt ez a jövőkép,

ami akkor villant fel mikkor Yuuki harcba indult.

Kaname eleresztett,s el akarat rohanni,- de

meg állítottam.

-Várj, Kaname.

-Helyedbe nem borulnék egyből a karjaiba -

Inkább várd meg míg maga is rá jön és ha itt

lesz az ideje akkor majd elmondja neked. Azt

hiszem megértette, amit kiszeretnék neki

fejezni. Megfordult, és visszasétált hozzám,s a

kezét nyújtotta felém.

-Megfogtam neki,s így mentünk le a nappali

 nagyterem részéhez.

-Továbbra is mellettem maradsz?

-Igen Kaname örökre.

-Túlkésőn eszméltem rá, arra hogy kit is kellet

volna teljes szívemből szeretnem.

-Most már nem számit senpai, s rá

mosolyogtam,- elengedtem a kezét,s apám

mellé sétáltam.

Apa szinte halára dicsérte az esküvői ruhát. Nem

vártam tőle mást, de azt, hogy elfogult legyen

velem, azt aztán nem gondoltam róla. Mert  a

szülőnek mindig a saját gyermeke a legszebb.

Kaname Ichijohoz sétált és kezet fogót vele, s

beszélgetésbe elegyetek.

Nem figyeltem rájuk,inkább a széles tömeg az ami

megrémített.

Alig fértek be .

Ahogy elnézem a fél vámpír társadalmat meghívta

az apám.

Míg a tömeget figyeltem, kiszúrtam benne Yuukit és

Zerot ,s nagy meglepetésemre még Cross

igazgatót is megláttam, ahogy az egyik nemessel

beszélgetnek.

Lassan elkezdődőt a ceremónia. bátyám már ott

állt az anyakönyvezető előtt és türelmetlen szemmel

nézet felénk.

Belekaroltam apába,s elindultunk Rin felé.

–odaértünk,s apa átadott Rinnek.

Vigyáz rá fiam, ahogy én vigyáztam rá az elmúlt

években.

Rin nem mondott semmit,- fejét meg biccentette,-

apa tudomására hozva,- úgy lesz, ahogy kívánja.

Ceremónia végén,- boldog vámpírokat láttam

békeségbe egymással.

Minden meghívott vendég sok boldogságot kívánt

nekünk, kivéve egy valakit, s az a senpai volt. Bár

tanúként a bátyám felé ezt már megtette, de

valahogy én kimaradtam ebből a sorból.  Közös

táncunk után, elmentem, Rin mellől és az erkélyen

kerestem menedéket.

Túlságosan fájt a senpai ridegsége, mintha nem is

léteznék. Igen bánt semmibe vett a mai napon és

inkább Yuukin legeltette a szemét! Nem igazán

bántott, hisz ismét láthatta azt a személyt, aki a

legkedvesebb a számára. Erkély ajtóban ott állt, s

nézet rám azokkal a szenvedélyes szemeivel.

Elindult felém, összerezdültem egy pillanatra, s

mikor nem figyeltem rá magához rántott és

megcsókolt,- válaszként eltoltam magamtól.

Senpai kérem hagyón magamra,- egyedül

szeretnék lenni.

-Azét tudod, kihez tartózol valójában?

-Hogy ne senpai,- csak is a senapinak tartózók

hűséggel, és most már a bátyámnak is.

Szomorúan vette tudomásul a döntésemet, amiért

most már mással is osztoznia kell rajtam, de ha

sosem szeretett igazán akkor nem értem,vajon

miért ragaszkodik ennyire hozzám? Yuukit láttam

erre felé jönni,- gyorsan el akartam menni, de

senpai megint nem engedte,- pedig olyan szívesen

kimaradnék a kettőjük színjátékából.

Úgy láttam a tekintetéből ,- most lesz itt az ideje,s

elmondja neki azt hogy állapotos,s még csak

párnapja tud róla. Senpait ez nem lepte meg, hisz

már elmondtam neki, így nem érte váratlanul a hír.

Enyhe mosolyt hagyott az ajka szegletén,- felé

rohant, s átölelte. Ezt nem láttam előre, s ezért

alaposan meglepett még a szemem is

kikerekedet. Most végre el tudtam suhanni mellette

anélkül, hogy észre vet volna.

Gyors léptekkel hagytam el a termett,s fölsietem

abba a szobába ahol majd már Rinnel együtt fogjuk

kezdeni közös életünket. Leszedtem magamról az

esküvői ruhát, s a székre tetem.

Kinyitottam az egyik szekrényt, s ki vettem belőle

egy selyem köntöst.

Sayu váratlanul rám törte az ajtót, Sakura-sama

hebegte nekem aggódó tekintettel,- baj van ,-

lázadók  vámpírok, ránk törtek,s egyedül Rin-sama

és az édesapja az, aki felvetette velük harcot. -

Senapi?! – Sayu nem válaszolt, csak

lehorgasztotta a fejét.

Mi az mi a baj Sayu?

Kaname senpai már az előtt elhagyta a termet a

hercegnővel.

Értem Sayu,- köszönöm.  - Magamra öltöttem

valami egyszerű ruhát,s lesiettem a terembe.

***

Milyen meggondolatlan lépésre szánta el magát

néhány alsóbbrendű nemesi sarjadék.

Miért zavarják meg a mulatságunkat?!

Zavarba ejtő tekintettel nézet rám az a pár vámpír,

s nem tudták hova tenni ama bátorságot amit

feléjük mutattam. Már az is szégyenek számított a

szemükbe,- alsóbbrendűnek szólítottam meg a kis

csapatukat,ami talán állt öt közép szintű

félvérből,és egy tisztavérű vámpírból.

Apám és Rin közé sétáltam, s szemtelenül a

belenéztem a főkolompos szemébe.

Úgy látszik a mi kis huszárunk rossz munkát

végzet.

Még mindig akadnak egy páran akik

megpróbálnak szembe szállni a senpaial.

- Csalódniuk kell, mert tudtom szerint a senpai nem

tartózkodik a házba,hiába jöttek ide, nem tudnak

vele leszámolni.,- de  nem is engednénk.

Támadásba lendültem,.- egy szempillantás alatt az

egyik félvér mögé kerültem,s az előrántott

Kurotsukival átdöftem a nyakát.

- Kér még valaki egy kis osztott halált?

Többi négy annyira megijedt, hogy magára hagyták

a vezérüket.

Végül a vezérnek inába szállt a bátorsága, s

elmenekült, - követve a társai példáját.

Meglepett tekintetek sokasága vett körül,mi végül

hatalmas tapsviharba tört ki.

Megilletődve néztem körbe,s a hátam mögött még

az apám, is a tenyerét ütötte ,a bátyámmal együtt.

ahova csak néztem mindenűt csak vért

láttam,annak a félvérnek a vérét akinek a nyakába

döftem a Kurotsukit.

Zavartan elindultam vissza a szobába mire

mindenki szép lassan elkezdet hazafelé menni.

Bementem az ajtón és becsuktam magam mögött.

Neki támaszkodtam,s felnéztem a plafonra.

Mi volt ez?

Ilyet még sosem tapasztaltam az előtt.

Tán ez is az ősök hatalmának tudható be?

Nem ismertem a választ csak azt hogy ilyen rideg

számító gyilkolásra való hajlamot még sosem

éreztem magamba, s még is én voltam a hős. Ez

inkább illet volna Rinre mint rám.

Elsétáltam az ajtóhoz egyenest az ablakhoz, mi

közbe minden gyertyát eloltottam, csak egyetlen

egyet hagytam meg. Pont elég volt arra, hogy

félhomályt teremtsen a szobába.

Halk léptek közelítetek felém,s egy  hatalmas kar

átölelte a derekam ,s magához húzót.

- Rin,- észre sem vettem mikor bejöttél.

Próbáltam a leghalkabban beosonni a szobába. –

ne hogy meg zavarjalak az elmélkedésedbe.

Nem zavartál meg. - kezem a kezére helyeztem,

- fejemet a mellkasához nyomtam.

Vágy járta át a testét,s az a gondolat,- végre együtt

tölthet velem egy csodás éjszakát.

 Másnap délutánig aludtam az ágyba,de akkor sem

akarózott felkelnem. Kisé elhúzódott Rinnel való

első szenvedély ittas éjszakám. Magam mellé

tekintetem Rin már sehol nem volt.

Még ilyenkor is a közügyek fontosak voltak neki.

Összekuporodtam az ágyba,s egy emlék foszlány

jutott az eszembe. A legutolsó együtt töltött estém a

senpaial. Szívem legmélyén még mindig

bizonytalan voltam. Még mindig nem érzek

szerelmet iránta, de már senpaiból is kezdek

kiábrándulni.

Kimásztam az ágyból, s magam köré csavartam a

takarót,s kinéztem az ablakon. Kedvem támadt

némi sétára kint a parkba.  Felvetem egy fehér

színű ruhát, fogtam egy hasonló színű ernyőt, s

lementem egyenest a főépület elé, s vágyakozva

néztem a park irányába.

Alig változott valami, szinte semmi. Azt gondoltam,

ha meg lesz az esküvő, akkor majd éjjel nappal

együtt leszünk, de helyette megint külön utakon

járunk. Leültem egy padra. Fölöttem ágaskodó fa

kellemes árnyékot adott ebbe a kisé meleg késő

délutáni napsütésben.

Távolból senpai alakját fedeztem, fel, gyors

léptekkel közelített felém.

Megállt előttem,- én felálltam,s elindultam vissza a

kúriába. - senpai mellettem állva követe végig a

lépteimet.

Azon tanakodtam vajon helytálló a feltételezésem?

Biztos vagyok benne hogy a senpai hercegnőtől

jött.

Sikerült megünnepelnie a remek hírt? – igen

Sakura, megünnepeltük Yuukival, bár azt szerette

volna ha vele maradok,s nem jövök ide vissza.

Akkor még is mi vonzotta vissza a senpait?- egy

pillanatra megálltunk. – ilyen nehéz elképzelni az

okát? –Igen senpai ilyen nehéz.

Semmit nem változott a bátyád, még az esküvő

utáni mézes napokon is képes magadra hagyni.

-  Sose hagytalak volna magadra.

- Elmosolyodtam- igazán, esetleg minden

harmadik napot a hercegnőnél töltötte volna.

- Így nézve semmivel sem különb Rinnél.

Elvégre csak egy bástya vagyok a képzeletbeli

sakktáblán.

Annál több vagy számomra, mint egyszerű

sakkfigura. – Ez igaz, elvégre nem szokás egy

bábút ágyba cipelni.

Behúzott egy fa árnyékos oldalához, neki döntött és

meg csókolt.

Elloptam azt a csókot, amit az esküvőd előtt kelet

volna adnod.

Senpai, kérem a jövőbe tartózkodjon az ilyen fajta

megnyilvánulásoktól. Elvégre már asszony vagyok.

Elmosolyodott – igen tudom, de képtelen vagyok

parancsolni az érzéseimnek.

Bementünk a házba, s felsietem a szobába,- minél

távolabb legyek tőle.

Megint elkezdtem előle menekülni.

Az oka roppant egyszerű nem szeretném, ha a

mostohám beváltaná a fenyegetőzését,de nincs

miért aggódnom még ha ismét közelebb kerülök is

hozzá , tán titokba tudom tartani vele a

kapcsolatom. Annyira másak Rin és Kaname. Ha

nem akarok hazudni önmagamnak akkor

felvállalom ismét az érzéseimet amit iránta érzek.

Lehet, hogy csak játék számára az egész,de nem

érdekel, amíg csak én és Kaname tudja,s tán

idővel Rin is,de még se mondom el neki.

Megszállja, a rosszindulat könnyen viszályára

fordulhat a belé vetett bizalmam.

Sayu kopogott az ajtón.

Sakura kérem, jöjjön le a nappaliba, családi

megbeszélést tart az édesapja.

Már is megyek Sayu !

Családi megbeszélés?- közbe kimentem az ajtón

Biztos vagyok benne, a mai téma Kaname döntése

lesz.

Lesétáltam a lépcsőn,s bementem a nappaliba.

Mindenki összegyűlt. Apa, mostohám, Rin, és egy

ismeretlennő, akit most látok először.

- Senpai kérem, ossza meg velünk,- végül miképp

döntött?

- Megbeszéltük Yuukival, hogy itt maradok.

- Hercegnővel mi lesz?

-Hercegnő új életet fog kezdeni nélkülem Kiryuu

Zeroval. Ezek szerint itt marad, nagyon hosszú

ideig.

- Igen Hikaru.

- Mi lesz a gyermekével?

- Majd időnként meglátogatom.

Ezennel a családi megbeszélést berekesztem, s a

döntés értelmébe a senpai még velünk marad.

Apa és Kaname szorosan egymás mellet álltak.

-Senpai minden a terveknek megfélően halad.

- Megkezdődött a Kuran család feltámasztása.

Folytatása következik

Kiderült a Kuranok valódi célja,s vajon ki lehet az a

titokzatos nő ?

Vajon Rin is mindent tud vagy ö is csak egy bábu

Kuran Kaname képzeltbeli sakktábláján.

Sakura mennyire bízhat a két férfi szerelmébe.

Következő fejezetből kiderül ami a legifjabb Kuran

születése után 10-ével fog játszódni