Érzelmek viharába

14. fejezet: Sok év múlva: Múlt a jelenben

Előszó:

Azon a bizonyos estén mikor apa és Kaname szavait halottam,- nem hitem a

fülemnek.

Minden csak egy alapos terv része volt, ami akkor fogant meg apám fejébe mikor

Kanamenak sikerült túlélnie a halálát. Ezzel egy új értelmet adott a létének,és

egy értelmesebb célt azon belül,hogy továbbra is hadakoztunk azokkal a

nemesekkel,és tiszta vérű vámpírokkal,akik szívesebben látták volna holtan a

család fejét, mint élve.

Fiam egy esős őszi nap látta meg a napvilágot.

Mikor ránéztem, első gondolatom az volt tiszta apja.

Kaname még helyeselte is,- Elvégre az én fiam.

Nem tudtam, hogy reagáljak szavaira,,csak egy mosoly volt az, amivel nyugtázni

tudtam felé igazát.  

Legalább ötszáz év telet el az óta, de még mindig emlékszek arra napra mikor

először láttam anyámat, azon a családi gyűlésen, ami közvetlen az esküvő után

zajlott le. Ott akkor végkép meg pecsételődött a sorsom.

Még azt sem tudtam, hogy valóban róla van szó.

***

Évek teltek el az esküvő óta, és a kapcsolatom Rinnel mit sem változott.

Ez naponta eszembe jutót, s próbáltam rá megoldást keresni, de mindig talált

valami kibúvott.

Senpiat is keveset láttam, s vajon miért nem csodálkozom rajta?-

Elmosolyodtam. Mit is várhattam tőle, mikor ennyire meg bízhatatlannak

tűnik a számomra, aki még most is,az helyet hogy velem lenne ,- még is mással

tölti el a napjait. - de nem gondolhatok ilyenre, - hisz a másik lány is ugyan abban

az állapotban van.  Szörnyen magányos vagyok. Futott át a fejemen,- s ki

keltem az ágyból.  A székhez sétáltam ahol a köntösöm pihent.

Elvetem egy könnyed mozdulattal a szék támlájáról,és magamra vettem.

ablakhoz sétáltam-

Már késő délután volt, a nap épp már utolsó fényét szórta a fák lombjára, mikor

a távolból egy fekete ruhás alakot véltem felfedezni, az oldalán egy  gyermekkel,

aki nem volt  más mint a mi drága fiúnk

Kétség sem fért hozzá,az nem lehetett más csak is a Senpai,s az ifjabb Kaname.

Ahogy közeledő alakját figyeltem úgy lett úrrá rajtam a szomorúsággal teli

sóvárgás, s életemben először irigyeltem Yuukit amiért szeretet Kanamem oly

sokat jár hozzá. 

Gyűlölnöm kéne,s volt is olyan pillanat mikor ezt éreztem  szívem egy

szegletében .

Akár hogy is vívódtam magamban, nem bírtam meg gyűlölni ezt a sebzett lelkű

férfit.

Kopogtak az ajtón.

Bejöhetek Sakura-sama?

Hátra fordultam, az ajtó még mindig csukva volt, nem tudtam mit válaszoljak, s

végül zavartan kimondtam, - bejöhetsz Sayu;- visszafordultam az ablak felé.

Ajtó óvatosan kinyílt, a léptek halkan közeledtek felém,s tőlem fél méterrel

elhallgattak.

 Egy másodperc néma csend borult ránk.

Sakura fel kéne öltöznöd!

- Kimerevedtek a szemeim, mit keres itt a bátyám?! 

Évek óta alig látlak, s ezzel jössz be hozzám?!

Szégyentelen, és hálátlan egy férj vagy Kuran Rin!

- Ezt pont te mondod Sakura , még mindig egy olyan férfi után epekedsz, aki

sosem fogja    viszonozni a szerelmed!

Elszomorodva néztem vissza az ablaktól s, egyenesen Rin szemébe néztem.

Szívem mélyén megértetem érzéseit,s mind azt az okot, amiért nem nézet felém

ilyen hosszú ideje,de még is most azt kívántam, bár csak úgy lennénk, mint

rég,mikor még színét sem láttuk Kuran Kanamenak.

Közelebb lépet hozzám,s meg simogatta az arcomat.

Fogalmad sincs arról mennyit szenvedtem, s mikor már azt gondoltam, hogy

valóban szeretsz;- csalódnom kellet benned, mert még mindig azt a férfit nézed,

aki sosem lehet tied.

A csókjára vágysz minden egyes éjjel, s én szép lassan belebetegszem a

gondolatba, hogy sosem kapom meg a szíved.

Rin szavai mély tőrként hatoltak az elmémen keresztül egészen a szívem

mélyéig.

Ki csordult a könnyem.

• Fájdalmas szánalom, amit iránta éreztem, a maradék vágyat is kitépte belőlem, a senpai iránt.

Vigasztalásként egy csókot adott az ajkamra, amiből csak úgy áradt a

gyengédség.

Várlak lent a hallba.

- Siess, mert tudod, apa nem szeret várni.

 Mikor végre elhagyta a szobát, gyors léptekkel az ágyhoz rohantam s rá

vetődtem, mint egy kisgyermek.

- Bejöhetek?

- Persze Sayu.

- Ne haragudjon rám Sakura-sama de az úr szinte rám parancsolt, hogy kopogjak

be a kisasszonyhoz, s kérjek be bocsájtást.

- Mikor bekopogtál, és elmondtad, hogy te vagy félre lökött és belépet.

- Igen Sakura-sama.

- Semmi gond Sayu; nem haragszom rád.- Sayu kinézet az ablakon,s aztán az

ágyamhoz jött.

- Kisasszony, Kaname sama meg érkezett az ifjú úrral, nem szeretné őket

üdvözölni?

- Mi értelme Sayu?

- Fiam kezd elhidegülni tőlem,s már lassan nem is én leszek az anya hanem

Yuuki.

- Fájnak ezek a gondolatok,- egyszerűen beleörülök abba, hogy van is gyerekem

meg nincs is.

- Ugyan már Sakura-sama ,- elvégre még van reménye?

- Vagy tán tévedek?

- Igen Sayu.

- Valóban van egy apró reménysugár, ami azt súgja nekem, hogy még nem késő,

és még van esélyem alkotni egy békés családot.

- Ez a reménysugár nem más, mint Rin úrfi.

- Igaz?- Némán bólintottam felé.

Unottan felálltam és Sayura néztem.

-  Ideje valamit kezdenem magammal,mert siralmasan festek.

Hozd ide a legszebb ruhámat, azt, amelyiket Rintől kaptam.

Azt az egészen sötétkéket? Igen Sayu azt.

Mit szólna, ha a legutóbb kapott ékszer kollekciót venné fel?

Igen, az meg felel.

Sayu szinte betéve tudta már hogy melyik ruhához mi illik, s ez meg nyugtató

volt a szívemnek.

Elkezdtem a hajam fésülni, s aztán átadtam a kefét a neki.

Hajam féloldalt elválasztva hagyta, meg maradjon a frufru hossza.  Hátsó részét

kétoldalt felcsavarta s egy lapos nyolcast alkotva,- csattal meg erősítette.

Nem volt kedvem lemenni a szokásos össze jövetelre, már a hideg is futkározik a

hátamon, ha csak rá gondolok, és arra sok vámpír nemesre, akikben apám, -

szinte vakul megbízik.

Sakura-sama: kérem, induljon, - már csak a kisasszonyra várnak.

Nagy levegőt vettem, s az ajtóhoz sétáltam.

Kinyitottam, és kiléptem rajta.

Méltóság teljesen ereszkedtem le a lépcsőn, egyenesen le az előszobába.

Az ajtó pont akkor tárult ki,s nagy meglepetésemre,Kaname volt az aki be jött

rajta.

Fiam ott feszengett mellette. Elvégre tudta, hogy mi forog kockán.  Kaname

mindent elmondott neki,s azt is hogy mi célja van ezeknek a családi kupak

tanácsoknak.

Egy dologban egyetértettem Rinel, hogy kész időpocsékolás ezzel foglalkozni,

vagy is, ki mit gondol valójában a történtekről. Finoman megbiccentettem

feléjük a fejem,s besuhantam a hallba ahol már mindenki ott volt.

Kivéve a senpait és a fiamat, akik közvetlenül utánam léptek be .

Körül néztem.

Észrevettem ismeretlen arcokat, s ezek az arcok csak egyre többen lesznek.

Visszatekintve a legelső családi tanácsra, akkor felfigyeltem egy nőre.

Akkor abba reménykedtem, hogy majd legközelebb is látom, de az óta sem jelent

meg.

Mai nap szerencsém volt, s megláttam az alakját a tömegben.

Megpróbáltam közelebb férkőzni hozzá, de ne tudtam.

Kérem, üljenek le. - szólt apám a család fői székéből.

Leült mindenki, csak én maradtam állva.

Ismét körül néztem, sehol nem maradt hely, de még szék sem ahova ülhetem volna.

Rin pont apa mellet ült,s mellette a senpai,s senpai melletmit keres itt Yuuki?

Mire készülnek ezek a hátam mögött?

Közömbös arccal rájuk néztem és ki vonultam a teremből.

Folyóson magamra vettem egy kabátot és elmentem.

Hontalanak éreztem magam.

Mentem előre, be a sűrű erdőbe, s még az sem érdekelt, hogy nappal vagy éjjel

van.

Távolból megláttam egy romos házat, ami kellemes emlékeket idézet fel

bennem.

Emlékszem, gyerekként sokat játszottam itt Rinnel.

Annak ellenére, hogy én még csak gyermek ö meg már kamasz fel nőt volt.

Még az első puszit az ajkamra is tőle kaptam, s minden apró szerelmi érintést is.

Mikor ez eszembe jutott ajkamhoz emeltem kezemet,s megérintetem.

Elég volt bele gondolnom már is úgy érzem, többet szeretnék belőle.

Még is elárultam a szerelmét.

Sötét éjszakában csak a csillagok fénye volt, ami megvigasztalt.

Abba reménykedtem, valaki majd a keresésemre indul, de nem jött senki.

Már virradt, s az első sugarak elöl, el kellet bújnom valahova, így bemenekültem

a romos házba, s kerestem egy árnyékkal átitatott részt.

Órák teltek el, mikor meg halottam távolból Sayu hangját, ahogy engem hív.

Talán ha visszakiáltanék, - Itt vagyok!

Préseltem ki nagy nehezen a hangokat a torkomon.

Sayu meg jelent az ajtóban egy fehér esernyőt tartott a kezében.

Felém rohant, s közbe eldobta az ernyőt.

- Úrnőm hogy néz ki?

- Csupa piszok a ruhája és az arca.

- Bocsáss meg nekem Sayu.

Nem akartam gondot okozni.

Komorna látta rajtam hogy nyugtalan vagyok, s valóban az voltam.

Az járt a fejemben vajon ki indult még a keresésemre.

Még feleszmélni sem volt időm.

Komornám arca hirtelen megváltozott,s egy vérszívó e szintű vámpír termet előttem.

Nekem ugrott- reflexszerűen a lábamhoz nyúltam és előkaptam kurotsukit, s

átszúrva torkát, lemetszetem a fejét.

Elporladt a teste, mintha sosem létezett volna ebben a világban.

Végig néztem magamon,- kezemben a véres fegyveremmel,és még véresebb 

testemmel, elszörnyedtem magamon.

Hogy lehettem erre képes?

Kezemet arcomba temetem.

Lépteket halottam. 

Kíváncsiságból eltüntetem kezemet az arcomról.

Az ajtóban Rin állt, s aggódva tekintett felém.

Nyugodt léptekkel elindult.

Megállt előttem,s térdre rogyót .

Magához vonta vértől átitatott testem,s -ahogy éreztem aggodalmának  meleg

könnyeit,elérzékenyültem, s a könnyeim patakokban kezdtek folyni.

Átkaroltam, a derekát, s bele bújtam féltő ölelésébe.

Hosszú ideig így maradtunk.

Egyikünk sem akarta másikat elengedni.

***

Kibontottam magam az öleléséből,s kérdően rá tekintetem.

Rin, nem megyek vissza abba a házba.

Miért?- csak nem Kaname miatt?

Nem,Rin. -Senpai már nem érdekel.

- Csak a hűség köt hozzá, mint bástyája, semmi több.

- Gondom a hercegnővel van.

- Amikor megláttam a senpai mellet, tudtam, csak idő kérdése lesz, és be fog

költözni .

- Ami azt jelenti, hogy hozza magával a huszárt, és a kis hercegnőt.

- Rin, nem fogok előtte hajbókolni, és közben a lányát kerülgetni.

- Még is hova mész Sakura?

- Nem tudom, de még mindig jobb lesz az az élet, mint hogy alázatot tanúsítsak

olyanok felé, akiket meg vetek.

- A családunkhoz tartoznak, nem gondolkodhatsz így.

- Akkor úgy látszik, én kivétel vagyok. - Ki szeretném deríteni, - Vajon kinek volt

szándékában  Sayut átváltoztatni?

Romos ház tetejéről az égre néztem,s boldogan vetem tudomásul,  - ránk

esteledett.

Rin elkezdett gyertyát keresni, s talált is egyet egy eldugott kis poros fiókban.

Szúk által már alaposan megdolgozott asztalkára tette, s egy laza mozdulattal

meg gyújtotta a gyertyát.

Leült mellém, s meg fogta a kezemet, és magához vonta a testemet.

Óvatosan lefektet a porral átitatót padlózatra, s szenvedélyesen megcsókolt.

Nem kerülhetem el a karjait, és a teste melegét, ami ott azon a helyen, s időben

megtörtént; - Szerelmünk végre teljesé vált, s egy apró boldogságot hagyót maga

után.

Folytatása következik

Az idegennő ki létét még mindig homály fedi.

Sajnos csak a legközelebbi fejezetben libben fel róla a fátyol.