15.fejezet
2015.05.22. 11:41
Érzelmek viharába
15. rész: Rido halála-az utolsó napok
Visszatértünk a Kuran rezidenciára.. de sokáig kellet
győzködnie Rinnek, míg rá nem vett arra, hogy maradjunk
a fő házba.. Legalább addig, míg azt a romos házat újjá nem
építik.
A második fiam már úton volt a megszületése felé.. nem
voltam benne biztos, hogy jó kor fogant meg. A háború bár
mikor kitörhet újra a vámpírok és az emberek között. ,de
épp elég gondunk van saját berkeinken belül is. A gond az
Rido volt aki még mindig élt. Az évszázadok folyamán
egyszer sem sikerül ránk lelnie, s reméltem nem is fog.,de
ezt sosem tudni,mert a tanács nem mindig ért egyet
Kaname döntéseivel.
Azt az illetőt még mindig nem találtuk meg aki Sayut
megölette velem de nincs is erre időnk,a békés napok
száma egyre kevesebb lesz addig is annyit tehetünk, hogy
kihasználjuk a hátra lévő időnket.
***
Az alkonyi fény halványan átsütött a fák koronáján, s mikor
utoljára ültem itt a padon akkor épp.. könnyek csordultak
végig az arcomon.
- Még mindig Kanamet siratod?
- Nem Rin.
- Csak egy emléket, amibe befurakodott Kaname.
Már elfogadtam, hogy nem jut nagyobb szerepem ebbe a
harcba,és teszem azt amit tennem kell.
Valóban Sakura?
Kaname sama? hátra fordultam a pad mögé és ott állt
Kaname ,s csak nézet karmazsin vörös szemeivel; szinte
utasított.. de nem parancsolóan - Gyere ide hozzám.
Próbáltam neki ellen állni, de a család fejének senki nem
mondhat nemet.
- Kérlek Rin, most menj el.
- Nem Sakura!
- De Rin nem szeretném, ha látnád azt amit épp tenni próbál velem a senpai.
- Amilyen meg gondolatlanul tud néha cselekedni a
bátyám- féltem, hogy tán neki támadna, s ezt nem
engedhetem meg.
- Rendbe Sakura, visszatérek a házba. - Ezt nem hagyom
annyiba senpai.
Oda mentem hozzá, és lehunytam a szemem és vártam,
hogy mikor mélyeszti belém a fogait,de helyette az ajkamra
tapasztotta száját,és olyan erővel csókolt meg hogy
majdnem elvesztetem az eszméletemet. Próbáltam
magamtól eltolni, de mind hiába. Minél jobban
ellenkeztem,Kaname annál erőteljesebben vonta magához
az ajkam.
Elengedte ajkamat és mélyen a szemembe nézet.
- Tegyél meg nekem egy szívességet Sakura..és öld meg
nekem Ridot.
- Senpai nekem ott van a fiam, most nem tudom
megszabadítani béklyótól, ami gúzsba, köti.
- Egyedül rád számíthatok.
- Rendbe senpai- megteszek mindent, amit
tudok. - végül rábeszélt és ott hagytam az alkonyi
fény árnyékában.
Gondterhelten mentem vissza a még első évét sem betöltő
csemetém ott feküdt a kiságyba és még mindig aludt.
Valahogy el kellet mondanom Rinnek ,de nem tudtam, hogy
hozzá kezdeni. Megint ezen járt fejem . Számtalan
elképzelést felvázoltam, amit sora el is vetetem.
Végül mikor szembe kerültünk nappaliba; görcsösen ökölbe
szorítottam az egyik kezemet és rá néztem.
- Rin, senpai rám bízott egy feladatott, amit el kelet
vállalnom.
- Akkor most elmész?
- Igen Rin,- nem tudom, mikor térek vissza, de kérlek,
vigyáz a fiúnkra.
Bátyám szorosan átkarolta derekam, és fejét a vállamra
hajtotta.
Éreztem, ahogy végig csordul a könnyei az arcán, és minden
egyes cseppje rajtam a találta meg a végső nyughelyét.
Távolból meg láttam Kanamet ahogy épp besétált a
nappaliba,s szeme szomorúan rám szegeződőt. Gyorsan
ellöktem magamtól Rint, és hátat fordítottam neki.
Kaname egyenesen felém jött és mintha ott se lenne Rin
átkarolta derekam.
Fülembe súgta; - Elkísérlek a küldetésedre, úgy hogy ez
már kettőnk feladata lesz.
Bátyámra néztem. Dühös tekintete mindent elárult. -
Kaname elengedte a derekam és kifelé ment a nappaliból,
mikor a bátyám felé szólt. Oda sétált elé és rá nézet. -
Ezennel párbajra hívlak ki.
Micsoda gyerekes egy felkérés volt tőle, de ha férfiak
valamit a fejükbe vesznek, az mellől nem tántoríthatok el.
Másnap hajnalba a kíváncsiság ki üldözte az álmot a
szememből,s nem bírtam magam rá venni az alvásra.
Az ablakhoz sétáltam és résnyire elhúztam a függönyt.
Rin nem csak a semmibe mondta a fenyegetőzését,..-
valóban kihívta Kanamet egy párbajra.
Magamra vettem egy sötét kabátot, a kampusznyit a
fejemre húztam és lerohantam a kertbe.
Azonnal hagyjátok abba! kiáltottam feléjük,de mintha csak
a semmibe szólt volna,a hangom a párbajt tovább vívták.
Kaname és Rin közé ugrottam és széttártam karjaimat.
Itt és most abba marad ez az értelmetlen viaskodás.
- Kaname senpai nincs szükség rá hogy elkísérj erre a
küldetésre,és neked sem Rin.
Két férfi egymás mellé sétált és mosolyogva rám néztek.
Ne aggódj Sakura,senpait már sikerült lebeszélnem erről az
örült ötletéről
Túlságosan elragadtak az érzelmeim. mondta Kaname, és
végig húzta a kezét az arcomon.
Nagy meglepetésemre Rinből semmilyen érzelmi reakciót
nem váltott ki.
A távolból egy nő alakját kezdtem kivenni.
Olyan ismerős volt mintha már láttam volna már az előtt
is.. valahol. Memóriám cserbe hagyott.
Szép lassan közeledet felénk,a kecsesség kisugárzott
minden egyes mozdulatában.
Mikor közelembe ért,rám nézet és egy apró mosolyt engedet el az ajkáról.
A kezébe pihent legyezőjét most szétnyitotta és elbújtatta
mögé arcát .
Tudod, kivagyok?
Igen asszonyom. - válaszoltam neki rideg közönnyel.
Már az sem tetszet, ahogy megszólított; mint aki akarna
valamit, csak épp nem óhajtja kimondani. Inkább körbe írta
és utalásokat tett arra hogy ki is valójába.
Nem kelet nekem bemutatni Kuran Reikot az anyámat.
Azóta egyfolytában csak beszélt a múltról, ami már nem
érdekelt engem.
Bár így legalább meg tudtam azt, hogy nem szerelemből
születem, de ezt mindig is sejtetem.
Mondhatni, csak egy edény vagyok a bennem lakozó
őserőnek. - keserűen elmosolyodtam magamba.
Végén csak meg tudott lepni, mikor azt mondta- apáddal
még mindig szeretők vagyunk.
- Apa ezt nem mondta nekem, ezért nem is
hitem el neki ezt a kitalációt.
A nap hátra levő részében az íróasztalt boldogítottam és
elkezdtem összeszedni a gondolataimat és felkészülni a nagy
utazásra.
Szívem nem lett volna ellene, ha velem jön, de tudtam
nagyon jól, hogy akkor Rido könnyen egymás ellen
hangolhatót volna minket.
Kopogtak az ajtón.
Szabad-szóltam ki az ismeretlenek, aki biztos nem vámpír
volt.
Az ajtó kinyílt és egy apró termetű barna hajú lány jött be.
Amikor megláttam a ruháját, elfordultam tőle. Azt
valamikor Sayu hordta,- az elmémbe ismét előjött az a kép.
Valami gond van asszonyom?
- Nem nincs semmi baj. Bizonyára az új komorna vagy.
- Igen asszonyom a nevem Yori .
- üdvözöllek Yori - kedvesen rá mosolyogtam.
- Ha bármibe segítségére lehetek
asszonyomnak, akkor kérem, szóljon nekem;bár
lehet, hogy nem érek annyit, mint az elődöm,de
nagyon igyekezni fogok.
- Tudom. - Már azt sem tudom hány komornát
emésztetem fel az elmúlt ötszáz évbe,s még mindig
fáj az első elvesztése. Kezdet mindig nehéz
számukra,de számomra is. Mikor már teljesen hozzá
szokok, akkor történik mindig valami, aminek
következményeként mindig a komornám halálával
végződik. Vagy épp megbetegednek valami
gyógyíthatatlan betegességbe. Törékeny az emberi
test,s tán ezért örülök annak, hogy vámpírnak
születem és nem embernek. A vámpírok többsége
még is vágyik az emberi élet rövidségére. Ez alól még
Kaname senapi sem kivétel.
- Asszonyom nagyon elgondolkodott.
- Igen Yori.- közbe serényen készülődtem a
másnap reggelre; mikor is újra itt hagyom a birtokot.
Lépteket halottam a folyosóról. -Yori most
elmehetsz.
- Igen is asszonyom. - Komorna ott hagyott a
szobába.
Az ajtó kinyitódott és már épp oda akartam rohanni, hogy
Rin karjaiba vessem magam, de az ajtóba nem a bátyám
állt, hanem a senpai. Még épp időbe észrevettem ahhoz,
hogy ne kerüljek zavarba ejtően közel hozzá. Lenéztem a
kezére,- mit szorongathat benne? Azt látom, hogy egy
doboz
- Kaname mi ez?
- Egy ruha az esti bálra. - szeretném, ha ebbe
jelennél meg. - Csak hogy tud én mindig szeretni
foglak.
- Igazán senpai! mérgesen rá néztem.
Nem mondott semmit csak a kezembe adta és meg csókolt.
Egyfolytában csak bizonygatta felém az értelmetlen
szerelmét, amivel nem tudtam már mit kezdeni. Ahogy ifjú
Kaname ridegségével sem.
Egy nap azt vágta a fejemhez, Kár hogy te vagy az anyám .
Hogy mondhat egy gyermek ilyet az anyának? egy
könnycsepp gördült le az arcomon.
Az asztalhoz sétáltam és letetem rá a dobozt.
Egy darabig csak nézegetem. - Vajon milyen céljai lehetnek
még velem a senapinak hogy ilyenek mond?
Felemeltem az asztalról és levetem a fedelét.
Egy gyönyörű ruha volt benne,s ez eszembe jutatta a
kezdeteket és a Cross akadémián töltött időket.
Milyen naiv kis fruska voltam akkoriba
Alaposabban megnéztem a ruhát, és mit tagadás, teljesen
elkápráztatott.
Egy csodálatos orgona Lilla báli ruha feküdt a mélyén.
Ablakhoz sétáltam, és elhúztam függönyt.
A hold még nem jött fel,s a csillagos égen sötét felhők
kószáltak,amit, azt az érzetett súgták nekem, hogy történi
fog valami az estélyen.
Próbáltam kiverni a fejemből baljós gondolatot, de nem
ment még akkor is ez járt a fejembe mikor már lent voltam
a tömegbe, amitől egyre jobban irtóztam.
Teljesen mindegy hogy vámpír vagy ember, egy kaptafára
való. Ezt gondoltam mi közbe kint álltam az erkélyen és egy
nemes állttal hozott bort iszogattam.
Majdnem olyan íze volt, mint az emberi vérnek, ezért
örömmel töltöttem el vele azokat az unalmas perceket.
Kaname senpai?!
- Mit csinálsz itt kint hercegnőm?
- Semmi különöset senpai, csak unatkozom; mint mindig.
- Hátra fordultam. - Most már legalább tudom miért jött
ide a senapi.
- Parketta közepén Kiryuu és Yuuki ejtett épp egy
szenvedélyes keringőt. - Visszafordultam.
- Nem tudtam érted harcolni,és ez bánt engem.
- Ne bántson senpai, ezen már nem lehet segíteni, elvégre
te választottad meg a sorsodat és hogy második leszel öröké
a szívébe.
- Igen ,tudom,de fáj hogy együtt látom őket és köztük lévő
szikra
- Tudom, hogy fáj. Nekem is sok minden fájt a múltba,de
próbálj rajta túllépni.. kérlek - neki dőltem mellkasának.
- Felemeltem a fejem és a kezemet az arcához érintetem.
- Ne merd nekem feladni.. soha.. nem engedte befejezni a
mondatomat, mert már is az ajka rátapadt az ajkamra és
egy szenvedélyes kifinomult csókkal elnémított.
Eltávolodtam az ajkától és a szemeimbe még mindig láttam
a múlt szerelmes tűzét,ami felkorbácsolta a szívemet,de
hamar ki is aludt, ahogy észrevettem a távolból egy apró
zörejt a fák árnyékából.
Kanamera néztem és átrohantam a báltermen,és ki
mentem az ajtón.
A hold megint vörös izzásba éget, és baljós idők előhírnökét
láttam benne.
Az erdőbe, egy árva lélekbe sem botoltam bele, pedig biztos
voltam benne hogy volt ott valaki, de úgy látszik elkerültük
egymást.
- Elkezdtem visszasétáltam a ház felé. Hirtelen
szédülni kezdtem és egy kép jelent meg a fejembe,
amint egy vámpír csapat betör a bálra,és az élükön
Kuran Rido áll.
Yuuki és Kiryuu próbálta vele felvenni a harcot, de a
mostani Ridonak egyik sem volt ellenfél.
Könnyedén visszaverte a támadásaikat.
- Gyorsan vissza kell jutnom a házhoz,mert
különbenkétségbe eseten rohantam vissza. Már
majdnem lenyomtam a kilincset mikor eszembe
jutott, hogy tán én lehetek az egyetlen reményük.
Nem hiába bízta rám ezt a feladatott a senapi.
Csendesen felugrottam az erkélyre.
Onnan teljes rálátásom volt az egész bálteremre.
Nem hagyhattam ott a családomat ezért
úgy tetem mintha épp akkor léptem volna ki az erkély
árnyékából.
Csak nem Kuran Rido nagyúrhoz van szerencsém?
Készenlétbe helyeztem a lábamnál lapuló fegyveremet,és
ránéztem a nagyura.
Kuran Sakura. - Meg nyalta szája szegletét és már
élesítette harcra nevelt karmait, s készült belém vájni, mint
ahogy a vadállat teszi a prédával. - Felém ugrott.
Előrántottam a Kurotsukit és egy könnyed mozdulattal
átszúrtam vele Rido szívét.
Az csak az árnyékom volt. - Mondta nekem gúnyos
nevetéssel a mondatát.
Az árny eltűnt, visszatért Ridoba. A sötétség még erősebbé
teszi,a fényre van szükségem ahhoz, hogy elpusztítsam.
Nincs szükséged a fényre. jött egy hang valahonnan
fejemből.
- Használd az ősasszony erejét. Nem volt időm
azon gondolkodni hogy ki az a ősasszony, ezért
mindent úgy tetem ahogy azt a meghagyta nekem.
Behunytam a szemem és hatalmas villámok lepték el a
báltermet. A körülöltünk lévő vendégek fejvesztve
menekültek ki.
Csak páran maradtak mögöttem; Apám,Kaname és Rin.
Kurotsukit áthatotta az erőm,s tudtam nagyon jól, hogy
közel kell férkőznöm hozzá,mert távolsági harcba nem
biztos, hogy le tudnám győzni. Ekkor résnyire kinyitottam a
szemem amiből csak úgy sugárzott a gyilkos szándék.
Egymás felé rohanva pengéink összecsaptak, és ádáz
küzdelembe a földre küldtem.
Torkának szegeztem a Kurotsuki hegyét.
Ad fel Rido!- Nem tudsz engem legyőzni.
Majd meg látjuk- Mondta nekem fennkölten, és eltűnt a
szorításomból.
Abba a pillanatba utána eredtem és egy jól irányzékot
mozdulattal szíven, szúrtam és aztán levágtam a fejét.
Teste úgy porlad szét, mint a tűz állttal felemésztett
fagerenda.
Mikor tudatosult a vámpírokba hogy vezérük kimúlt;
fejvesztve menekültek ki a házból és eltűntek a sötété
éjszakába.
- Egy újabb zsarnoktól szabadult meg a vámpír
társadalom. megfordultam és oda sétáltam apához.
- Sokkal erősebb lettél kislányom. - Átölelt.
- Ugyan már apa; egy bástyának ez a kötélsége- mondtam
neki szerényen mi közbe átöleltem és szomorúan a földre
tekintetem.
- Az nap éjjel csak vergődtem az ágyba, s arra gondoltam,
hogy vajon Rin aki már több mint háromezer éves volt,
vajon hogy volt képes ilyen sokáig nélkülözni az érzéseket
az életéből? Vagy tán volt élete már előttem is?
Ezek olyan kérdések, amiket egyszer majd felkel tennem
neki, mert rá jöttem, hogy nem ismerem igazán. - Ezek a
gondolatokkal aludtam el valamikor a hajnali órákba.
Folytatása következik
|