Érzelmek Viharában 16. rész:

Rin döntése

Az alkonyi fény bevilágított az ablakon, aminek sikerült pont a szemem közepét eltalálnia.

Behunyorítottam és elfordítottam az ablaktól a fejem.

Rin és Kaname párbaja óta három hónap telt el,s a háború messze elkerült minket. Azt gondoltam akkor, hogy még párnap és az oly keservesen meg szerzet béke a semmi martalékává fog válni. Kuránok keményen meg dolgoztak érte.

Minden nap elmentek a vámpírvadász szövetségbe hogy kicsikarjanak egy újabb megállapodást.

Minap végre sikerrel jártak és az elnökük végre aláírta a paktumot, ami talán elhozza számunkra a végleges békét.

Óva intetem mindenkit attól, hogy ez valóban végleges lesz, hisz mind a vámpírok és az emberek között is bőven akadnak olyanok, akik kaphatok a rend és nyugalom megzavarására, egy kis lázadással, vagy elég egy apró kis félre értés, és amit megszereztünk már is elveszik, és helyére a zűrzavar költözik.  

Birtokon lévő házunk lassan befejeződik, és akkor majd itt hagyjuk a főház fényűző lakosztályát és végre elkezdődhet közös életem Rinnel, egy olyan házba ahol csak mi vagyunk és senki más.

Nem kell máshoz igazodnunk.

Végre szabadak lehetünk.

Olyan boldogság járt át, hogy úgy döntöttem, a kisebbik gyermekemmel, elmegyek megnézni a készülődő házunkat.  Ölembe kaptam, ki osontam a főházból, és belevetetem magam a fák árnyékkal átitatót takarásába.

Oly sokszor megjártam ezt az utat, hogy már fejből tudtam az irányt.

Yoshiyukit letetem a fűre, és hagytam, hogy felfedezze a környezetét. - hátra tekintet és rám nézet vörös szemével. Nem volt kedve mászkálni, úgy hogy visszakérezkedet az ölelő karjaimba.

Rövid ideig néztem a házon dolgozó munkásokat, akik már elmenni készülődtek.

Reméltem, hogy nem vesznek észre, mert a végén még valami rosszra gondolnak személyemben.

Szemem, hirtelen megakadt a bátyámon, aki épp a munkásokat ellenőrizte.

Ebbe nem volt semmi különös, csak az, ahogy később a mellette álló nőre nézet.

Tele volt szerelemes érzelmekkel..

Már azt hitem ott helybe meg is csókolja, olyan intenzív volt kettőjük közt lévő tűz.

Egy árnyékot érzékeltem a hátam mögött- hátra néztem, s a távoli alkonyi fényben, Kaname alakját láttam vissza tükröződni.

Olyan volt számomra, mint egy délibáb.

Akkor éreztem valódinak mikor megérintette vele derekamat és magához vont.

- A hogy elnézem, a fiad nagyon álmos lehet.

- Nem kéne vissza menned a házba?

- Minek Kaname!

- Mert már túl sok mindent láttál.

- Kaname, te erről tudtál?

- Igen.

- A párbajunk pont ezért érhetet, véget olyan békésen. Meg mondtam a bátyádnak, hogy elmondom neked, de erősködöt hogy majd beszél veled.

Ahogy elnézem ebből nem lett semmi.

Szomorúan mentem vissza a házba,s közben azon tűnődtem, -  vajon mit tervez Rin?

Kaname próbált nekem némi támaszt nyújtani,de valahogy nem találtak el hozzám az érzései.

Bevittem a fiamat a szobába, és belefektetem a bölcsőbe, gondosan betakartam.

Mostanában nagyon sokat aludt,és kisé erőtlenek láttam .

A hallba készültem az esti vacsorához.

Már mindenki az asztalnál ült,de a helyem már nem Rin mellet volt. Egy számomra gyűlölt személy mellett kellet leülnöm. Ez eddig nem így volt,- minden étkezésnél Rin mellet voltam,s most mellette egy másik nőt láttam,aki ugyan az mint akit a háznál is.

Egyre inkább világosabb volt számomra hogy itt valami történi fog és ez nagyba érint majd engem.

-         Mi előtt elkezdenénk az étkezést szeretném bemutatni családunk új tagját Yamashita Satsuki-t aki Rin első nagy szerelme,és gyermekeiket, Ayanot és Ayakot.

Kezembe akkor egy poharat tartottam, ami kiesett a kezemből és kikerekedet szemekkel Rin-re néztem, aztán apámra.

Mi történik itt?- vetetem magamba fel a kérdést,s mikor rám került volna a sor a bemutatkozásnál,felálltam , - elnézést,de elment az étvágyam.

Szép elegáns testtartással ki sétáltam a teremből és becsuktam magam mögött az ajtót.

Épp hogy eljutottam a lépcső széléig és ott összezuhantam.

Alig tudtam magam összeszedni, mire felvonszoltam magam a lépcsőn és megtaláltam a szobámat, egy öröké valóságnak tűnt. Nem gondoltam, hogy érezni fogok valaha ilyen mély fájdalmat.

Megérdemlem, elvégre sok fájdalmat okoztam neki, és most ezt mind visszakaptam.

Lefeküdtem az ágyra, és befordultam a fal felé.

Megpróbáltam elhitetni magammal, hogy nincs semmi gond, és majd valahogy megoldódik.

Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak azt, hogy a bánat és a kétségbe esés eluralkodjon feledtem. Akkor azoknak okoznám a legtöbb gondot, akiket szeretek.

Ezekkel a gondolatokkal sikerült álomba ringatnom magamat.

Egy kéz érintésére ébredtem fel,- ahogy lágyan cirógatta az arcomat.. elgyengültem az érintésétől,s mikor kinyitottam szemem,azt a személyt láttam, meg akire egész életembe vágytam.

Fölém hajolt és lágy csókot lehelt az ajkamra.

- Kaname, mit keresel itt?

Egy ideig néma csendbe ült mellettem, csak a földet kémlelte.

- Sakura, ahogy már mondtam neked, - Tudtam róla.

- Akkor ez azt jelenti hogy a hazaságom Rinnel,csak egy felszínes csillogás volt?!

- Nem tudom Sakura.

- Kaname, szeretnék erős bástyád lenni,de így teljesen össze vagyok törve.

- Potyogni kezdtek a könnyeim és zokogásba törtem ki.

Kaname ekkor magához ragadt és lágy öleléssel magához vont.

- Mindig lesz helyed a szívembe.

Nem jött ki hang a torkomon csak élveztem, ahogy körbe font a karjával, úgy, mint régen az akadémián.

***

Szívem darabokba volt és most éreztem át igazán Kaname fájdalmát.

-         Milyen érzés mikor azt kit szeretsz, más oldalán látsz? Csókjait többé nem kapod meg és az érintése is másé már. Akkor mi adhat neked új reményt ebbe az elcsépelt világban?

-         Hagy legyek a reményed Sakura! -  De Kaname ez nem.. - befogta a számat, aztán lassan elvette róla és meg csókolt miközben szép lassan lefektetet az ágyra. Összegömbölyödtem a karjaiba, s féltőn átkarolta derekamat.

-         Mindig is szerettelek Kaname,de te sokszor csak játszottál velem,és közben Yuukitól vártad a megváltást. Nem kell semmit sem mondanod ,mert így is tudom mire gondolsz. Szenvedsz, amiért élned kell,de boldog vagy mert láthatod a gyerekeidet felnőni.

-         Neked mindig nyitót könyv maradok, igaz?

-         Igen Kaname,az maradsz. Örülök neki amiért megosztod velem a szenvedésed bánatát,és az örömöd  boldogságát.

***

Nem telt bele sok időbe,és az ajtón kopogás visszahangzott vissza a szoba néma csendébe.

-         Szabad !- szóltam vissza az ajtó mögött lévő komornámnak.

Yori be jött és rám nézett- nem lepődött meg azon amit látott.

-         úrnőm Rin úrfi hívatja a nappaliban - Eljött az igazság pillanata, most minden kiderül.

Kaname felé fordultam és egy csókot nyomtam az ajkára.

Felkeltem mellőle és kimentem a szobából,s egyenesen lementem a nappaliba.

Rin az erkély előtt állt és mereven nézte a távoli fák árnyát.

Megfordult és rám nézet kiürült semmit mondó szemeivel. Elindult az asztal felé és a kezébe tartót pezsgőspoharat letette.

Vártam türelmesen hogy bele kezdjen a mondatába,de láttam rajta hogy tépelődik,és nem tudta hogyan is kezdjen hozzá.

Így léptem helyette. Igazán elmondhattad volna, hogy van egy másik családod.

Tudom Sakura de nem ment,..nem tudtam neked elmondani ,..olyan boldogok voltunk együtt,s mikor minap megláttam a városba őket elő jöttek bennem a régi emlékek. Az évek amit egyűt töltőem velük.

Ha még mindig szereted  akkor az utadra engedlek .   Elmosolyodót.

Yoshiyuki nélkül nem megyek sehova.

Amint betölti, az első életévét magamhoz veszem, és a családommal nevelem tovább.

- Csalódottan néztem rá.- nem viheted el, legalább azt várd, meg míg elég nagy lesz ahhoz, hogy önállóan eldöntse azt, hogy melyikünkkel szeretne együtt élni!

- Nem Sakura!

Erről nem vagyok hajlandó vitát nyitni!

-Bátyám hátat fordított nekem és kisietett a nappaliból.

Könnycseppek jelentek meg az arcomon, és sora legördültek rajta.

Erőtlen testel mentem vissza a szobámba ahol Yori rendezkedet.

- Kérlek hagy most magamra.

Úrnőm? kedvesen rá mosolyogtam.. bár amennyire kedves lehet egy síró lény arca.

- Tudom semmi közöm hozzá, de Rin úrfi szerintem nagyon szereti az úrnőt.

Mostanában sokat láttam egyedül szenvedni, mintha valami fájna neki.

- Igazán Yori?

- Köszönöm elmehetsz.

Komornám kiment, és magamra hagyott a gondolataimmal.

Elgondolkodottá tettek a komornám szavai,s egy időre eljátszottam a gondolattal hogy tán igaza lehet, és valóban szeret még a bátyám. Akkor mi oka lehet rá hogy   elhagyón?  Tán megjátssza magát, hogy megvédjen valamitől.. vagy valakitől?

Még sokáig gondolkodtam ezen, míg a végén bele fáradtam a saját kérdéseimbe.

Hátra lévő éjszakát egy kisesti sétával fejezetembe.

Csillagos égbolt mindig nyugalommal töltött el.

Lassan megnyugodott zakatoló szívem is.

Bár mi jöhet ezután,  s csak abba bízhatok,  hogy a senapi mindig velem marad.

Tudat hogy él és jól van,sokkal nagyobb erőt ad bármilyen köteléknél.

Lassan pirkadt. Ideje volt már visszatérni a házba.

Beleléptem, nappaliba Rin-t láttam meg a kanapén ülve az arcát kezébe temette.

Rá néztem,meg se mozdult. Kanapé mellé sétáltam és leültem melle.

- Rin,mond el nekem a valódi érzéseidet,és ne gyere, nekem az erős vagyok és mindent megoldok színjátékkal. - Elhúztam kezét arcától.

- Mi a baj?

- Sakura, nem akarlak elhagyni, de rákényszerülök, hogy ezt megtegyem.

- Miért, ha egyszer jól meg voltunk, és közös életet terveztünk?

- Mielőtt megszülettél volna,már volt egy családom. Nagyon fiatalon feleségül vetem Satsukit, aki félig vámpír,és félig ember. Lett egy gyerekünk is vagy is kettő. Ayako és Ayano kétpetéjű ikrek.

Miután hozzánk kerültél hanyagolni kezdtem a családomat és teljesen a raboddá váltam.

- Feleségül is veted ezt a nőt?

- Igen.

- Akkor ez azt jelenti, hogy a mi házasságunk érvényét vesztette.

- Igen, és a fiunk törvénytelené vált.

- Ez nagy baj?

- Nekem igen,s ezért szeretném magamhoz venni ,és rávenni Satsukit arra hogy nevelje fel úgy mintha a sajátja volna.

- Nem vagy komplett Rin!

- Miért, - nem lehet semmi ki vetni valód a tervbe.

- Ugyan olyan keserű sorsot kívánsz neki, mint ami nekem van?

- Az anyám meg vett,és apám pedig felhasznál a céljaira.

  Némán hallgatott nem mondott semmit nekem,ami épp elég volt ahhoz, hogy rájöjjek arra ,semmivel nem különb az apámnál .

- Akkor minek építeted újjá a régi kúriát?

- Apa ötlete volt, hogy költözünk oda a családommal.

Aba hitbe voltam, majd veled fogom ott tölteni a hátra lévő életem,de apa kikötötte, hogy csak akkor újítja fel ha megkeresem Satsukit aki elhagyót,és vele kezdem újra az életem.

Csendbe burkoltam magam, s megértetem Rin sajgó szívének gondolatait.

-         De ez nem jogosít fel arra hogy a fiúnkat ki sajátítsd magadnak és a családod szeszélyeinek.

Arra nem gondoltál, hogy tán nem is érezné jól magát veletek? 

-         Nem Sakura, sosem feltételezek rosszat róluk.

-         Nincs más választásom, akár belegyezek, akár nem te akkor is el fogod vinni.

-         Ezek után ne kérd áldásomat.

-         Mostantól kezdve azt csinálsz, amit jónak látsz.

Felmentem a szobába és leültem az asztalomhoz. Nap már majdnem felkelt. Halványan lehetet látni a függöny apró résein keresztül.

Gondolat, alig négy hónap múlva örökre elvesztem a fiamat,és még harcolni sincs erőm érte - Teljesen felemészti lelkemet.

Ágyamhoz sétáltam, és rá dőltem.

Testem nehézsúlyként huppant bele az ágyba.

Szívem nem érzet már fájdalmat,sem meg könnyebbülést,kiürültem, mint egy marionett bábu.

Vajon rám talál még a szenvedély ebbe a kínzó öröklétbe?

***

Olyan sokszor éreztem, már hogy itt a vég,és nem bírom tovább,de még is felálltam,s bár romokba hever a lelkem,egy bástya sosem adhatja fel,és ha kell az életemet is odaadom azért a személyért akinek felesküdtem a védelmére. Védelem sok áldozattal járt

A családomat teljesen elveszítetem,és a kapcsolat velük végleg megszűnt.

Már csak sempai iránt érzet oldhatatlan szerelmem marad.

Folytatása következik.