Érzelmek Viharában

17.rész: Menekülés

Már sejtetem, tán lehetet előttem saját élete, de sosem gondoltam, majd apám fog minket tönkretenni.

Az a lény, aki mindennél jobban harcolt azért, hogy beleszeressek a saját bátyámba.

Akkor mi értelme volt…? Alaposan átgondolva végül arra jöttem rá hogy az egész csak az erőmről szólt.

Ezért használta ki apám  Kaname felé érzet mély szerelmemet,és Rin, irántam érzet  megszállót, szerelmét.

Ha Rin érzelmei igazak lennének, sosem ment volna bele abba hogy majd az ex feleségével él együtt.

Mikor visszatértem a szobámba azonnal elkezdetem pakolni és behívattam a komornát.

-Yori, elhagyom a főházat.

-Hova megy úrnőm?

-Még nem tudom,de ezt nem vagyok hajlandó tovább tűrni! – Mindenemet elvesztetem. Férjemet és a gyermekemet is. Mind ezt az apám alattas tervének köszönthetem.

• Mi lesz Kuran senpaial?
• Nem tudom Yori.- szomorúan abbahagytam a pakolást és a bőröndre meredtem.
• Írok neki egy levelet,s azt át kell neki adnod, ha ismét összegyűl a család.
• Úrnőm..
• Ne mondj semmit Yori.. döntésemet már meghoztam ,s ezen nem változtatok. - Komornám szomorúan meredt földre. Még maga sem gondolta volna, hogy ily rövid ideig fog engem szolgálni.

 Meg írtam a levelet és mielőtt távoztam volna..

  Kaname senpainak!!

Tudom megígértem, hogy  mindig a senpai mellet maradok, de most hogy a bátyám magamra hagyott és a fiamat is elvette,egy senkinek érzem magam,és a mély fájdalom elvakítja elmém.

Ezért úgy döntöttem elhagyom ezt a házat.

Hova megyek?

Azt még nem tudom.

 A jövőmet ködfátyol borítja, és nem látom az út végét.

Sakura aki öröké fogja szeretni

Összehajtottam a levelet és egy borítékba tetem, és viaszt csöpögtetem rá.

- Yori ezt a levelet csak is Kaname kezébe adhatod át a leg nagyobb titokba. Senki nem ismerheti meg a levél tartalmát. – Át nyújtottam a komorna kezébe. Elvette tőlem és gondosan elrakta a ruha zsebébe.

• Asszonyom egy utolsó szót még engedjen meg. –  Bólintottam felé.
• Jó lesz ha közvetlen pirkadat előtt adom át a nagyúrnak?
• Igen, jó lesz Yori. –ezt rád bízom.
• Úrnőm egy nap majd követem önt arra helyre ahol horgot bont és továbbra is önt szolgálom, szívemből-lelkemből. – Elmosolyodtam és utoljára visszafordultam felé.  – nem gondoltam volna, hogy ennyire szívéhez nőttem, pedig csak egy szolgáló. Ha visszapörgetem ezt a rövid időt, akkor joggal mondhatom.. nem egy egyszerű szolga volt.
• Egy barát aki hűséget esküdőt nekem szívében,s ezt a mai napig nem sejtetem.

Úgy sétáltam ki a házból, hogy vissza sem fordultam, s eltűntem az éj leple alatt a fák sötét árnyékában.

***

Nem tudtam merre menjek.. csak kóboroltam az utcán a bőröndömmel.

Megálltam egy pillanatra és feltekintetem a csillagos égre.

Hold vékony sarlóként tekintett rám vissza, ami édes emlékeket és a Cross akadémián töltött időmet elevenítette fel bennem. – elmosolyodtam,- akadémia felé vetem az irányt.

Megláttam a falait, a hidat, ami összekötötte a két kollégiumot. Abba reménykedtem, hogy tán Cross igazgató tud nekem segíteni. Mikor végig mentem a folyóson, mint ha egy időutazáson vetem volna részt, sorra feltörtek az emlékek. Annyira fáj. - szívemhez kaptam és összeroskadtam pont az iroda ajtója előtt.

Alig bírtam lábon maradni,csak annyira volt erőm hogy dörömböljek a kezemmel az igazgatónak. Kinyitotta, s

a karjába estem.

Sakura –sama!  - Mit keres itt? –kérdezte tőlem meg lepődve.

Tudom nem várt senkit igazgató úr; - bevánszorogtam a karjába kapaszkodva az irodába.

Volna egy kérésem.

Igen örömmel felajánlom a véremet.  – Az igazazgató szinte semmit nem változott.

Azt akarja, hogy vámpírrá tegyem?

De hogy. - visszakozott az előző testhelyzetéből.

Akkor legközelebb kicsit óvatosabban tegye meg felém ezt a lépést.

Igaza van Sakura –sama,- mire lehetek a segítéségére? – asztala mögé ment és leült.

Tudna nekem egy szobát biztosítani valahol az akadémia területén?

Nem szükséges, hogy holdkollégiumba legyen, lehet bár hol, akár egy faház is lehet, csak ne kelljen vissza mennem a Kuran főházba.

• Azért olyan alattas helyre sosem küldeném. – elmosolyodtam szavain, s kíváncsian vártam válaszát.
• Mi lenne, ha a régi szobáját kapná meg?
• Igen az jó lesz. - ezek szerint visszakerülök a holdkollégium falai közé.
• Köszönöm igazgató úr, ismerem a járást.

Elég volt egy kis pihentető nyugalom és minden gyötrelem tovaszállt, ahogy végig sétáltam az úton egészen a holdkollégium nagy kapujáig, amit pont akkor nyitott ki egy fehér ruhás alak.

• Kaname nagyúr! –kiáltott be a kapun a fiú.
• Egy új diák jön. - Fiam is oda ért a kapuhoz.
• Te ostoba nem új diák jött, csak az anyám.- ki sietett elém és átölelt.

Teljesen megrökönyödtem, mióta van ilyen jó kapcsolatom vele?

Még sosem ölelt át és nem mondta, hogy anyám.. - de valamiért nagyon jól esett.

- Bevezetlek az új szobádba.

***

Földöntúli boldogság járta át a testem, abba pillanatba, ahogy megláttam a szobát, s mint tinédzser úgy rohantam az ágyhoz és rá ugrottam. Párnát szorosan magamhoz öleltem és összekuporodva magamba fordultam.

Kanamera néztem. - Nem szólt semmit csak mosolygót az orra alatt.

Felültem az ágyba és összekulcsolt kezemmel zavartan elkezdtem kutatni a gondolataim között.

Vajon hogy mondjam meg neki hogy mennyire jól esik törődése,mint fiam akiről azt hitem egész eddigi életembe hogy  …   nem bírtam a gondolatot tovább folytatni.

Felálltam a fiamhoz sétáltam,és átöletem.

• Köszönöm Kaname…
• Viszonozta az ölelésem és a következőket mondta; - anya, mindig melletted leszek.

Mintha az apja mondta volna, gyengéd hangja suttogásként visszhangzott a fülembe.

Elmosolyodtam, tudom Kaname.

Ahogy apád úgy te is láthatatlan kedvességgel próbáltok védelmezni.

Most apámat kéne üdvözölnöm.

Ide jön?

Igen. – talán a sors keze hogy a mai nap találkozok vele.

Folyóson sietős lépteket halottam, szinte rohant az ismeretlen férfi és az megállt.

Ajtóm kinyílt, és azt a szempárt ismét megláttam.. ami rabul ejtet kis koromba.

Karjaiba szeretem volna futni, de a fiam előtt inkább visszatartottam kisé gyerekes oldalamat.

Oda sétáltam hozzá és meg fogtam a kezét.

Közelebb hajolt hozzám és a fülembe súgta; - Hamarosan meg foglak látogatni. - Ki sétált a fiammal egyűt a szobából.

- Egy apró mosoly hagyta el fiam ajkát.

Boldogsága tán határtalanak bizonyult,de tudja hogy az érzések változnak csak a fiamé nem.

Túl kevésnek éreztem ezt az idő szinte csak egy pillanat, míg átkarolt, és ahogy az ajka a fülemhez simult és nyugodt hangja zenget érzékeny fülembe. Ha most nem kellet volna elmennie.. Marasztaltam volna, de a kötelesség hívta.

Abba tudtam reménykedni, hogy valamikor még mi előtt hajnal pirkad, visszatér hozzám.

Elkezdtem a szoba szekrényeit feltölteni a ruháimmal és egyéb apróságokkal,s közbe a kezembe akadt  a Kurotsuki.

Az a fegyver amit megörököltem az ősöktől.

De most még is mit tegyek vele?

Ha ránézek akaratlanul is apám jut eszembe róla és az a sors, amit osztályrészül kaptam.

Visszacsomagoltam a fekete szatén kendőbe és beraktam az íróasztal legalsó fiókjába.

Kopogás hallatszót az ajtó túlsó felén, s rá néztem;- Szabad, - jött válaszom az idegenek ki bebocsájtást kért hozzám.

Az kilincs megfeszült és az ismeretlen be jött a szobába.

Mikor megfordultam akkor szembesültem csak vele; - Ai te mit keresel itt?- mondtam volna neki, de még időt sem hagyott nekem hogy válaszolhassak neki, Már is belekezdet mondanivalójába.

Egy fehér hajú vörös szemű férfi azt üzeni neked, hogy vár az igazgatói irodában.

Megfordult, és aki jól végezte dolgát elhagyta a szobát.

Honnan tudhatta meg a bátyám, hogy ide jövök?

Még mit akarhat tőlem?

Meddig akar a nyakamra járni?

Elvégre már végeztem vele, s nem volt szándékomba vele találkozni, így nem mentem el az igazgatói irodába csak azért, hogy lelki segélyt nyújtsak meg tört szívének.

Lementem a társalgóba,de valahogy nem volt hangulatom beülni sok nálam fiatalabb  vámpír közé.

Ki mentem a kertbe sétálni.

Szökőkúthoz értem, leültem a vele szembe lévő padra és elmerengtem magamba.

Bár csak eltudnám felejteni a történteket, de nem tudtam. Újra és Újra végig futottak az események a fejemen.

Magas férfit láttam meg a fák homályában; s a végzet ismét rám talált a bátyám személyébe, de éreztem egy másik férfit is távolabb tőle; Ismerős illat és érzés kerítet hatalmába.

Kaname utána ment, de vajon mit csinálhattak? Kissé feldúltnak éreztem a távolból,s biztos voltam benne hogy vitáztak egymással.

Rin közelebb ért hozzám és leült mellém a padra.

- Mit akarsz tőlem Rin?

- Miért hagytad ott a főházba a fiúnkat?

- Azt mondtad nekem, hogy te akarod nevelni, akkor már is hozzá kezdhetsz Yoshiyuki neveléséhez.! Kíváncsi vagyok, milyen vámpírt nevelsz belőle!

- Abba egyeztünk, meg hogy egy éves kora után veszem magamhoz.

- Nem egyeztünk meg semmibe, csak te szabtál egy határidőt, amit én most előrébb hoztam,,úgy hogy örülhetsz is, mert hamarabb meg kapod, mint amire számítottál.  Bizonyára arra gondoltál; majd harcolni fogok érte és pokollá teszem magamnak azt a négy hónapot, ami még hátra van. Köszönöm nem kérek belőle,épp elég volt nekem az amit eddig kaptam.

- Akkor nem veszed magadhoz a fiúnkat?

- Nem.- Úgy se fog rám emlékezni.

- Ezt nem teheted Sakura.

- Kaname sama kérem, bocsásson, meg amiért ezzel is terhelve van.

- Ha még csak négy hónap is van hátra, míg elveszted végleg a fiad; használd ki jól azt az időt.

 Végül beadtam a derekam, és másnap este elhozta az akadémiára Yoshiyukit.

Utólag bele gondolva még örültem is neki, amiért nem hadakoztam tovább Kaname-val, mert ami ezután jött ;az volt a tökéletes boldogság.

Folytatása következik