Érzelmek Viharában

18. fejezet: Változó szív

 négy hónapja voltam az akadémián,s napjaim unalmas egyhangúságba teltek,még úgy is hogy a fiamat a hét minden napján a karjaim között ringattam egy párórára,és próbáltam minden egyes napot magamba mélyre rejteni hogy később ne vesszen a homályba.

Gyakran játszót vele az ifjabb Kaname.

Mos tanába teljesen lekötőt a vámpíroknak szervezet álarcos bál, amit még a senpaial határoztunk el. 

Jobban örültem volna, ha inkább az ifjú titánok próbálgatják saját kreatív szárnyukat, de Kaname attól tartót, hogy tán elügyetlenkedik a szervezést, és  az időpontot is eltolnák.

Így jutót nekem ez a nemes feladat.

Tervezetet írtam, rá néztem a fiamra és eszembe jutott, hogy valamikor régen az apám adott nekem egy nyakláncot,amit sosem vettem fel.

Rajta lévő medál kinyitható volt, s egy kép volt benne a családunkról.

Ritkán nyitottam ki, mert azt a képet már akkor is egy hazugságnak tartottam.

Mivel Yoshiyuki elkerül tőlem, hamarosan,.. ha bele rakatok egy új képet magamról az szép ajándék lesz majd neki.

- Igen az lesz, de nem most. - Mondta a fiam a hátam mögött mi közbe a láncot kerestem.

- Nem is hallottalak Kaname. – hátra fordítottam a fejem és rá mosolyogtam.

Bál este kezdődik vacsorával összekötve, addigra minden meg lesz.

Át néztem a tervezetedet az asztalon.

Igen?- meglepődtem, enyhén furcsának tartottam, hogy ellenőrzi a saját anyát, de nem vártam mást a fiamtól.

Tökéletességre törekszik. –  Egy mosoly hagyta el az ajkam.

Végre megtaláltam a láncot.

Asztalra tetem, és visszaültem az íróasztalhoz.

Megyek anyám mert hamarosan kezdődnek az óráim.

Már is mész?

Igen.

Még csak most kezdet alkonyodni, és a nap még magasan van.

Tudom.

Ha terveztet, befejezted leviszem a vámpíroknak és akkor elkezdhetik a díszítést.

Már befejeztem. - mondtam neki, s még utoljára gyorsan átfutottam és belenyomtam a fiam kezébe.

• Köszönöm. – mondtam neki mosolyogva és átöleltem a derekánál.

Fiam, csak mosolygót egyet és az ajtóhoz sétált… kinyitotta, és ki ment rajta.

Várj egy pillanatot. - Szeretném, ha átnéznétek az apáddal. - Bólintott egyet némán és elsétált a lépcsők iránya felé. Egy darabig még néztem, ahogy távolodik tőlem,s aztán visszasétáltam a szobába.

Leültem az asztalhoz és egy könyv után nyúltam, ami még Kaname rakót le rá és meg kért,  hogy olvassam el mert szerinte nagyon jó.

Igazából nem volt semmi dolgom, s boldogan lapoztam fel a könyv oldalait.

***

Nem szeretném, ha túl merevre sikerülne a bál,de azt se ha túlságosan kicsúszna a talaj a lábunk alól.

Alkonyat csalogatóan hívogatott le a kertbe.

Már idejét sem tudom mikor voltam utoljára a hattyús szökőkútnál.

• Végül nem mentem sehova,és meg vártam a bál kezdetét.

Kopogtak az ajtón, - a komornám kért be bocsájtást.

Asszonyom a ruhája megérkezet.

Köszönöm Yori.

Ted le az asztalra,és segíts nekem fűzőt cserélni.    -  Ahogy meg ígérte nekem Yori követet az akadémiára.

Dobozhoz sétáltam kinyitottam, és egy fekete –fehér ruhát vettem ki belőle.

Felső része kékes fekete volt mint az éjszaka a szoknya része fehér mint az égi lények szárnyai.

Ruha vonalai finoman simultak a testemhez, de fűzővel még mindig szenvedtem a komornával.

 Nagyon szép ebbe a ruhába. - Komornára mosolyodtam.

 Fűző kényelmetlen volt számomra ezért levetetem, és egy másik alternatívát kerestem.

Egy fekete fűző hatású felsőt szedtem elő a szekrényből.

Alaposan meg néztem és elégedetten mosolyra húztam a szám,és a komorna felé fordítottam.

Ezt ad rám, ebbe biztos nem fogok megfulladni.

De úrnőm a senpai nem fog haragudni azért, hogy…

Ne aggodalmaskodj ez miatt ,- nem lesz semmi baj. Tudod nagyon jól Yori hogy mi a véleményem az ilyen bálokról.

Igen tudom,de akkor miért csinálja?

Fiatalok miatt. – Magamra tetem azt az álarcot, ami a dobozba volt benne.

Készen is vagyok akár mehetnék is a bálba…

Leültem a székre és levetem magamról,és egy szolidabb egybe ruhát vetem magamra.

Yori most már elmehetsz,a többit megoldom egyedül.

Alig hogy kiment a komornám.. már is elhagytam a szoba falait és lerohantam a lépcsőn egészen a bálteremig.

Semmi nem változót benne.

Diákok serényen díszítették termet, amiből már nem volt sok hátra.

Már csak az ajtó fölé szeretek volna egy apró díszt elhelyezni, de mindig leeset nekik.  Kanamenak sikerült fel tennie … - Mindenki nagy megkönnyebbülésre;

***

Fiatalok észre sem vetek, aminek nagyon örültem, mert így ki tudtam settenkedni a kertbe, ami a kollégiumon kívül volt.

Egyedül sétáltam az éjjeli sötétségbe.

Hold félhold alakba tündökölt a tejút rendszer milliárdnyi csillaga között.

Lágy szellő támadt, ami meg mozgatta a fák alig érezhető árnyékát.

Valakit észre vetem a homályba, titokzatos alakja még mindig rejtve maradt előttem, addig a pillanatig, míg meg nem jelent tőlem alig fél métere. 

Jellegzetes fehér haja és Lilla szeme gonosz rosszindulatot szórt felém.

Mi van vadász, csak nem kivégezni jöttél?

Sejtelmes gonosz vigyor ült ki az ajkára.

Egyszer biztos meg ölek Kuran Sakura,de nem itt és most. – cinikusan felnevetem.

Igen ?!  Úgy, mint Kuran Kanamet ?  Végére egészen összebarátkoztatok. – vadász mogorván rám nézet.

 Tud Kuran Sakura, valaki felírt a vadász listára !..

Amilyen hirtelen feltűnt úgy vált ködé a fenyegető aurája.

Ez a találkozás teljesen elvette a hangulatomat az éjjeli sétától, és visszaindultam a kollégiumba.

Kaname az ajtóba állt és meg hiten figyelte a csillagokat mikor meg látott.

Felém indult, s mikor közelebb ért megragadott és elhúzott a falak egy sötétebb szegletébe.

Megfogta a kezemet és homlokát homlokomhoz érintette.

Ne kínoznak ezek a gondolatok édes Sakura.

Hamarosan megoldódnak.

Mintha csak próféta szólt volna belőle,meg nyugtató meleg keze és a csókja egy pillanatra elhitette velem, hogy valóban elfeledhetem azt amit a vadász mondót nekem az imént a találkozásunk alkalmán.

Figyeltük egymás tekintetét, miközben ajkunk egyre közelebb ért és egy lágy csókban össze nem forrt. Elengedtem kezét és szorosan átöleltem.

A fejem meg pihent széles mellkasán, s azt kívántam; bár csak így maradhatnánk az idő végeztéig.

Halk nőies köhécselés hallatszott a távolból, - fejem a hang irányába fordult.

- Ai mit csinálsz itt?

- Te mit csinálsz apával? – Jött nekem a költői válasz.

- Látottak nem szorulnak magyarázatra.

- Elvégre szeretjük egymást apukáddal.

Nyugodtságommal teljesen összezavartam,s elkezdet hebegni, habogni össze vissza.

Azt ki tudtam venni belőle, hogy elkészültek a díszítéssel.

Ai ! – izgatottan intet felé Ren .

 Ai sarkon fordult és elindult az öccse felé, aki úgy nézet kint, mint a vadász miniatűr változata.

Ideje visszatérnem a szobámba… - még át kell öltöznöm.

- Veled megyek  Sakura.

- Minek? – Kaname ajkán sejtelmes mosoly jelent meg.

- Ne most Kaname.. térjünk rá vissza a bál után.

- Rendbe, még szavadon foglak édes Sakurám..

Mosolyogva néztem rá vissza .  ilyet még sosem mondót nekem : Tán egy új kezdet lehetősége terítette be a levegőt.

Szobám felé haladva alaposan át gondoltam a menetrendet.

Nem találtam benne hibát. Cselédek elhelyezkedése a vendégek fogadása minden a legjobb úton haladt a teljes végkifejlett felé.

Bementem a szobába,a ruhám már elő volt készítve.

Magam felé emeltem és alaposan szemügyre vettem a bordó felsőt és az azonos Szinű szoknyát, ami majd a fehér alsó szoknyára húzok rá. – Elhúztam a szám,- vajon nem leszek túl ciki így?  Legyintetem egyet, és elkezdtem öltözni.

Yori pont most nincs itt amikor szenvednem kell ezzel a drapéria jellegű alsóval.

• Nagy levegőt vetem és folytattam az öltözködést.

Néhány simítás volt hátra és már csak a hajamnak nevezet kócnak kellet valami formát adnom.

Úgy rémlett mintha valamikor Kaname egy hajtűvel ajándékozót volna meg.

Ki húztam az éjjeli szekrény egyik fiókját és valóban,ott lapult a mélyén egy csodás medállal, amin  bíborvörös kő foglalt helyet.

Amint lenyomódott a kilincs, egyből átfutót a fejemen az ismeretlen férfi neve.

Nem  Kaname vagy a fiam jött be az ajtón, hanem a bátyám, akinek a társaságára a leg apróbb porcikám sem vágyót,de még a hangja is irritálón zavaró volt számomra.

Mit keresel itt? – átnyúlt feleltem és elvette a vörös kővel ékesítet medált a fiókból.

Ha jól emlékszem ezt még a tizenkettedik születésnapodra vettem .

Nem gondoltam, hogy annak ellenére megtartod.. ahogy elbántam veled ..- ablakhoz sétált.

Ne szenteskedj nekem itt – mellé sétáltam.

Miért jöttél? – Nem kellet mondania elvégre tudtam, hogy Yoshiyukit akarja elvinni. Még is annyira fáj a tudat, hogy elvesztem, s tán sose fogja meg tudni, hogy én vagyok az anya.

- Még mondanom kell neked az okot, amiért eljöttem?

- Tán a fiunk nem elég ok?

- Ha el akarod vinni, akkor vidd.

Talán még sikerül beolvasztanod a családba.

- Még nincs egy éves. - mondtam neki kisé sértődötten. – Igazából párnap múlva töltötte volna be az első évét,de Rin nem várta meg.

- Sakura, mind annyian bábok vagyunk. – megfordultam és neki támaszkodtam az ablaknak.

- Mondj olyat, amit nem tudok.

- Fejembe cikáztak a gondolatok,de kimondani nem tudtam őket.

Némán álltam mellette és közbe hagytam, hogy minden lelkiismeret furdalás nélkül elvigye a fiúnkat.

Furcsa volt azzal a tudattal lemenni a bálba hogy már nem lesz velem Yoshiyuki.

Kaname jól elvolt.

Vidám volt és egy csöpp bánat sem ült ki az arcán s, ez boldogsággal töltött el.

Unottan néztem a bálozó fiatalokat,s az jutott eszembe;- Milyen naiv némelyik vámpír csemete. Vagy csak megjátsszák, s valójába ők maguk is a nagykirakós részei?

Valószínűnek tartom, de nem látnak elég jól át a láthatatlan leplen, csak játsszák a saját szerepüket, mint ahogy mindenki. Tán  túl sokat tudok, mert mindenki fejébe belelátok, kivéve apáméba,de cselekedetei elárulják ,miszerint az igazi hatalmat ö maga birtokolja,nem is Kaname.  

Kaname erről még nem tud semmit; habár lehetséges, hogy már sejti, miszerint irányított bábu lett belőle is? 

Fiatalok jól érezték magukat,és ez volt a lényeg.

Kaname sziluettét valahol a terem egy távoli pontjába fedeztem fel.

Ez az apró pont egyre csak közeledet felém,ahogy átszelte méltóság teljesen a  terem padlózatát,s megállt előttem.

Végig simította az arcomat ismét,és nem törődve a minket bámuló vámpír népséggel.. ki húzót az erkélyre.

Erősen magához vont és szenvedélyesen megcsókolt.

 Lassan távolodó ajka most fülemhez ért, - Hagy, vigyelek el valahova, ahol még senki sem járt. Egy hely, ami a mi titkos kertünk lesz, és soha többé nem kell majd bujdosnunk és szégyellnünk a világ előtt a szerelmünket.

Kanamera néztem.

Furcsa vagy, tudtom szerint még mindig Yuuki a mindened akkor most mire véljem ezt?

Szemébe néztem és megértetem mi is a célja.

Sakura, szívemből már sikerült elengednem Yuukit.

Megmondtam neki, amint lehet, elviszlek innen egy új kúriába és utána feleségül veszlek.

Elmosolyodtam és átöleltem a derekát

Szavai lágyan szóltak a fülemelett;

Mit szólt hozzá a húgod?

Nem akarta elhinni, hogy elhagyom.

Nem telhetetlen egy kicsit?

Különben is ott van neki vadász, miért nem tud téged elengedni?

Válasz nem jött a lázadó kérdésemre, de nem volt rá szükség.

Sosincs szükség a válaszokra, mert tudjuk egymás válaszát minden bennünk felmerülő kérdésre.

Nem nagyon hittem a szavaiba, ahhoz túl sok a keserűség bennem.

Most valahogy másak voltak szavai, mint aki már elfogadta a szívében az öröklét fogalmát.

Nem vágyta a halált inkább élni akart, s ott lenni a lánya és a fia mindennapjaimban.

Lassan távolodott tőlem és szerelmes tekintete bele ivódott szívembe.

Folytatása következik