Érzelmek Viharában

Pillangó bánata

19. fejezet

Bál hajnalig tartott, s a fiatalok teljesen megfeledkeztek az idő múlásáról.

Szeretem volna táncolni Kanameval,de a sok ifjú hölgy, akik körbe zsongták,nem engedtek a közelébe.

Ezt észrevette és illedelmesen elbúcsúzott tőlük, és elindult felém,- halvány mosollyal a szája szegletén.

Még mindig népszerű volt,s ez egyszerre lepet meg és töltött el  bánattal.

Legszívesebben ki sajátítanám magamnak,de ezt nem tehetem meg vele,mert akkor elvenném a szabadságát,s ezt semmi féle kép nem szeretem volna meg tenni vele.

Nagy riadalom támadt és  az ifjoncok szétszéledtek a terem minden irányába.

 – Fegyver van nála!- kiáltotta az egyik diák,s a nagy felfordulásba lassan kirajzolódott a támadóm testének körvonala.

Kezében nem közönséges pisztoly volt,s a férfi sem volt más, mint Ai mostoha apja,- a vadász.

 Gúnyosan belenéztem a szemébe, s aztán fegyverére tekintetem.

Oda sétáltam hozzá kecses méltósággal, - Egyenesen szívem felé fordítottam a csövet.

Ne hogy elhibázd. – Tovább mosolyogtam rá .

Terem másik végéből Kaname rohant felém,- Ne hagyd, hogy meg tegye! –Ne aggódj, csak játszok kicsit vele.

Alig hogy eljutott a gondolatom hozzá, már is megragadta a kezem s féltőn átkarolta testem és elrántott Bloody Rose elől.

Miért csináltad ezt?

Ne haragudj, de mondanom kellet valamit neki.

Tudod nagyon jól, hogy a vámpírok sosem mutatják, ki az érzéseiket.

– Igaz Sakura, szeretünk erősnek mutatkozni, minden helyzetbe.

- Betartod az ígéreted?

- Igen Sakura.

Óvatosan közelített ajka ajkamhoz,mikor egy apró árnyékot vetem észre mögötte.

Kaname is észlelte és az apróság felé fordult.

- Ai, neked már aludnod kéne!

• Tudom csak kíváncsi voltam arra hogy valóban meg teszi apa vagy sem.
• Ezt hogy érted?
• Hikaru sama volt az a személy, aki felíratta a listára Sakurat. - Teljesen meglepődtem mikor Kimondta a nevem alig érthető hangon.
• Ne is mondj többet Ai.
• Most menj ; - Jó éjszakát! – Ai meg fordult és elment egy intéssel együtt.

Kaname Karon fogott, s elhagytuk a bál teremet.

Ahogy szoba felé sétáltunk vissza, azon töprengtem vajon milyen éjszaka fog rám köszöni abba a pár órában, ami még hátra van napfelkeltéig.

Ajtó kitárult ,s Kanameval besétáltunk rajta.

Ablakhoz mentem, s elhúztam a függönyt.

Hold már  a teljes égi útja vége felé járt,s a horizontra felpillantva állapítottam meg hogy alig két óránk maradt hátra az esténkből.

Kaname mögém állt és arcát arcomhoz érintette és szorosan átkarolta derekamat.

Szép lassan elvit az ablak mellől egyenesen az ágy széléhez,s Kíméletlenül rá tapasztotta ajkát az ajkamra.

Ledöntött az ágyra, mi közbe egyre követelőzőbb és türelmetlenebb lett.

Hagytam, hogy bekebelezze testem minden szegletét,s csak sodrottam a karjai áramlata között.

***

Sikerült átaludnunk az egész napot,s valamikor a késő alkonyati órákban tértem magamhoz az ágyban.

Kimásztam és a székhez mentem, amin a köntösöm pihent.

Levetem a háttámláról,és felvetem magamra.

Kaname még mindig az álmok mezsgyéjén járt.

Úgy aludt akár a tej,s csak azon vetem magam észre hogy az alvó arcát nézem,s nem tudom róla levenni a tekintetem.

Megérezte ,s szemeit kinyitotta és belenézet tekintetembe.

Zavarodottságomba elfordítottam tőle a fejem és az íróasztalra néztem.  - Még mindig eltudott  varázsolni; ahogy rám nézet.. – nem tudtam szóhoz jutni.

Ki kellt az ágyból és felöltötte magára az alsóját,s végül a nadrágját.

Mögém jött és átkarolta a derekam,s végig húzta kezét a hasamon.

- Nem csodálkoznék, rajta ha meg ajándékoznál egy gyermekkel.

- Ekkor még nem tudtam, de Kanameba egy jós veszet el.

Ajtó felől kopogás szűrődött be. - Meg is jegyeztem halkan magamba;- milyen illedelmes Yuuki.

Kaname visszaválaszolt neki,s beinvitálta a szobába.

Kilincs lenyomódott,s az ajtó kitárult.

Bejáratnál ott állt s üres tekintettel nézet farkas szemet Kanameval.

Yuuki, Kaname kezeire nézet, ami még mindig a hasamon pihent.

Hirtelen könnyek szöktek a szemébe.

• Miért Kaname! – Egyszerűen képtelen volt elfogadni a döntését.
• Yuuki,- kezdte Kaname; Szívem abba a pillanatba meghozta a döntését mikor új lehetőséget kaptam az életem folytatására. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább és elengedtelek, hogy boldog lehessél azzal a férfival, akit szívből szeretsz.
• Téged is szeretlek. - Mondta Yuuki elcsukló hangon.
• Nem Yuuki, minket a szenvedély és az egymás iránti mély ragaszkodásunk kötőt össze, s ezt alig lehet szerelemnek nevezni.
•  

Most először szembesült igazán Kaname érzéseivel.

Láttam, rajta hogy fájnak neki is a saját gondolatai, de ha nem mondja ki neki nyíltan az érzéseit, akkor sosem tud velem boldog családi életet élni.

Yuuki szemébe könnycseppek gyűltek; nem mondott semmit.

Egyszerűen megfordult és elhagyta a szobám falait.

Kinéztem az ajtón,s láttam, ahogy elhagyta a folyosót,és lerohant a lépcsőn mint egy megsebzett vad.

Még véletlenül sem gondolt bele abba, hogy vajon ö maga mennyi szenvedést és kint okozott Kanamenak, aki nem vágyót semmi másra csak békére és egy szép családra.

***

Párnap telt el  Yuki és Kaname beszélgetése között;- mikor is egy véletlen folytán meg láttam őket a hold kollégium nagy báltermének egyik erkélyén.

Terembe egy teremtet lélek sem volt rajtunk kívül.

A falhoz tapadtam s lassú léptekkel közelítetem az erkély egyik függönyéhez.

Erősen bele kapaszkodtam és ki tekintetem mögüle.

Kaname, pont akkor nézet rám, s aztán tekintete visszasétált Yuki szemei közé. - gyorsan visszahúzódtam a függöny mögé.

Némán álltak egymással szembe,s végül Yuuki törte meg a csendet,s ugyan azt kérdezte Kanametól,amit leg utoljára is;- Miért?

• Nem húzhat a szíved kétfelé.
• Egységesnek kell maradnod, ahogy én is erre törekszem; - Az egységre. Habár e mögött  csak nagy sötétséget láttok,de te ezt nem értheted. Köztünk lévő szakadék csak napról-napra nagyobb lesz, mire te magad eltűnsz valahol a mélyében.
• Meny vissza a vadászhoz,vele boldogan élhetsz,s engem felejtsél el.
• Nem Kaname!!! Teljes képtelenség. Hogy tudnék nélküled élni?
• Ahogy eddig is! Az elmúlt időkben hányszor voltunk egymás közelébe,s te hányszor borultál más karjaiba? Mindig máshol keresel, vigaszt mikor megbántottnak érzed magad. Ezt nem tudom elfogadni,s ne is próbálkozz a jövőbe,mert nem másítom meg a döntésemet.
• Következő teliholdkor feleségül veszem azt a nőt, aki az elmúlt 520 évben mindig velem volt, s boldog családi életünk lesz! Ha akarod, ha nem!

**

Teljes mértékbe leblokkoltam azon a határozottságon, ahogy Kaname,Yuukival beszélt.

Kaname ott hagyta,s mint egy árnyék szertefoszlót a légbe.

Yuuki szeméből, megint könnyek csordogáltak le.

Szomorú, szenvedő tekintettel nézet hátra.

Mintha sejtette volna, hogy a függöny mögött rejtőzködöm.

Tekintetéből szinte lángolt a keserűség és a bosszúvágy, amiért képes volt Kaname, elhagyni a szívét. Egy ideig elmerenget sötét égbolt egén, s aztán fogta magát, megfordult és elhagyta az erkély szűk zugát. Át sétált a termen; - ajtó nyikorgására felfigyelve hátra néztem. Csak néztem, ahogy elhagyja a báltermet.

Még mindig a függönybe kapaszkodtam ,s még mindig nem hittem el azt amit az imént halottam; - Valóban igaz lehet?

Igen! - jött Kaname válasza a hátam mögött.

Karja körbe fonta derekamat,s erős határozott mozdulattal magához vont.

• Sakura,te vagy a boldogságom forrása,s ezt a forrást soha  nem engedem el ,amíg ebbe a világba létezem. – Kaname szavai nyugalommal töltöttek el ,s egyre biztosabb volt a jövőm az oldalán.

Még egy apró boldogsággal átitatott könnycsepp is meg jelent az arcomon akkor abban a pillanatban; fejemet magához vonta. Ajka lassú közelsége… váratlan hevessége, ahogy birtokba vette ajkaimat… Teljesen legyengültem ,s hagytam, hogy felemeljen s a karjaiban folytattuk  a szerelmünkkel átitatott  csók özönt.

Elválás csókjaitól fájóan nehéznek bizonyult, mintha a nyugalom szigetéről szakítottak volna ki.  – Letett a padlóra és szelíd szemekkel rám nézet.

Tudtam, hogy mennie kellet, de nem engedtem.. – átkaroltam derekát és a fejem mellkasára helyeztem.

Sakura mennem kell.

Miért?

Az titok. – Valamit tervezet, de még nem sejtetem semmit abból a titokból.

Elbúcsúztunk s türelmetlenül vártam a pillantott mikor a titokról fellebben a fátyol.

***

Türelmetlenül vártam a nagykapu előtt. - Nagyon ideges voltam, amiért titkolózásba burkolózott, és még ennyi idő után sem árulta el nekem, hogy mit tervez.

Úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk, de ennek már lassan egy órája volt… Abba reménykedtem tán nem csinál semmi ostobaságot Yuuki, amivel Kaname-t szörnyen megbántaná.

Valahol a fák árnyékából lassan fokozatosan kirajzolódott teste körvonalai alig észrevehető aurája, titokzatosan meg mutatkozott előttem. Vörös szemei rám néztek, s egy fekete kendőt elővett, amit a végénél megfogva leeresztet előttem. –Mögém sétált és bekötötte vele a szemem.

Mi ez Kaname? Miért veted el tőlem a lemenő nap sugarát?

Elviszlek valahova, de nem láthatod az odavezető utat.

Miért? – Ami az út végén vár csak azt láthatod meg. – Beletörődve a helyzetembe.. egy sóhaj hagyta el ajkam apró nyílását. Egy autó hangját halottam meg. Kaname odavezetett.. Elkezdtem tapogatni az autót és nagy nehezen meg találtam az ajtót, s kinyitottam. - Beültem. Megpróbáltam leszedni magamról a kendőt,de Kaname megakadályozót benne.

 Nem Sakura. –mondta nekem selymes hangon..  – ráborultam a vállára. Autó elindult, s egy órányi utazás után megálltunk valahol.

Kaname kiszállt az autóból, s halottam, ahogy megkerülte és kinyitotta nekem az ajtót.

Kisegített,s egy határozott mozdulattal meg fogta kezem.

Besétáltunk egy vaskapun,s még mindig nem tudtam, hogy hol is vagyunk.

Ha megérzésem nem csal, akkor ez egy birtok.

Nem is kellet több..  azonnal összeraktam a képet a fejembe. Egy pici mosolyt hagytam az ajkam szegletén.

Kaname pillantását éreztem magamon ; - Rá jöttél arra hova is tartunk?

 Sejtem,de nem vagyok benne biztos. – Mondtam neki kisé bizonytalanul.

Nagyon is tudtam már, hogy mit is akart nekem meg mutatni.

Megálltunk, mögém sétált és visszaadta nekem a fényt.

Nap már majdnem alábukott a nyugati horizonton.

Itt ott meg jelentek az első csillagok is az égen.

Egy hatalmas kúria állt előttem.

Ajtó nemes vasból volt kovácsolva, ahogy az a kapu is ahol beléptünk a birtok területére.

Ahova csak néztem mindenütt lámpákat láttam.

Teljes disz kivilágítást kapót a ház és körülöttünk lévő fák és az utak.

Mikor beléptem a fogadó helyiségbe.. a mögötte lévő  terem még  hatalmasabb  volt . Onnan vezetett fel egy lépcső a terem erkély részére.

Kaname ,elindult a lépcső aljához és maga után húzót.

Rátette tenyerét a falra; hirtelen egy rejtett ajtó nyílt meg. – Ezt az ajtót csak Kuránok tudják kinyitni. Kivéve az apád,és a bátyád. Előttük örökre rejtve marad.

Besétáltunk rajta, s egy csigalépcsőn lefelé sétálva mentünk egyre mélyebbre a föld gyomrába. Ahol elhaladtunk ott automatikusan fény villant fel, s ahogy elhagytuk azt a fordulatot azonnal ki is aludt.  

Végtelenek tűnő folyóson haladtunk.. nem láttam az elejét,de a végét sem.

Egy ajtóhoz értünk amit Kaname kinyitott; Ajtó mellé állt, s a kezét a szoba felé nyújtotta.

Itt lesz hálószobánk; beléptem s körülnéztem.

Szerény falak és kicsit díszes bútorok jellemezték a szobát.

Olyan volt, mint maga Kaname.

Talán pont azért ilyen hogy ne érezem magam annyira egyedül, ha hosszú időre el kell majd mennie.

Kint a folyóson Yuuki auráját kezdtem érezni.  – Egy rossz előérzetem támadt akkor abban a pillanatban, ahogy odaért a szobánk ajtójához.

Hiába volt üres a tekintete, szinte éreztem a gondolatát. - szóval ez lesz a szerelmi fészketek. – elfordultam tőle és a francia ágyhoz sétáltam, és leültem rá.

Mit szeretnél mondani nekünk Yuuki? – keresztbe tett lábal a kezemet rajta megpihentetve néztem rá; miközben azt sugalltam neki,- nehogy meg merd bántani Kanamet.

Nem válaszolt, csak nézet minket,s a szíve mélyén valamit tervezet.

Talán valami kicsinyes bosszún járt a feje, ami még szánalmasabbá tette a szemembe.

Folytatása következik