Érzelmek Viharába

20. fejezet: Beteljesedett álom

Hosszú ideig néztem farkas szemet Yuukival,de nem tudtam rá venni a távozásra.

Nem tudtam eldönteni; - vajon mire várhat?

Mikor érzékelni kezdtem a vadász jenlétét a távolból… izgatottá váltam Kanaméval együtt.

Rossz előérzetem volt, s a kurotsuki sem volt nálam.

Gyanítani kezdtem, hogy tán nyitva hagyta szándékosan az ajtót, hogy minden gond nélkül lejöhessen, rejtet birodalmunkba; végleg le akarta zárni ezt az ügyet.

Nem hitem benne, mert Yuuki még mindig magához kötötte Kanamet.

Meg mondta neki már milliószor, hogy nem kíván vele új életet kezdeni.

Mind hiába csak falra hányt borsó volt minden egyes szava, úgy perget le róla, mint víz a falról.

***

Halk léptekkel közelített az ajtóhoz,s meg állt a bejártnál pont Yuuki mellet.

Váratlan mozdulattal előrántotta a  bloody rose-t,s rám szegezte ugyan azzal a könnyed mozdulattal ; - Már meg próbálkoztál vele egyszer vajon most sikerül elsütnöd a fegyvert;    - - Kedves vadász  –Tudom a szerencsém-kísértem, Mulatságosnak tartom azt a vehemenciát, ahogy minden egyes találkozásunkon meg próbál velem szembe fenyegetően fellépni.

Szerencsétlen fajtája a vámpírok közösségének, aki nem képes elfogadni önmagát.

Talán pont ezért kezdet még jobban ragaszkodni Yuukihoz.

Kaname ekkor  közénk állt, de nem tudta a vadászt jobb belátásra bírni.

- Hagyd Kaname.

- Úgy látom, ezt a csatát nekem kell meg vívnom vele.

Egymással szembe állva, néma mozdulatlanságba telt el az idő.

Egy pillanat alatt befurakodtam az elméjébe és rá vettem, tegye le a fegyverét, s próbálja meggyőzni Yuukit hogy hagyja békén Kanamet.

Némán a földre szegezte a fejét, s a kezéből kiesett a fegyver.

Halvány könnycseppek jelentek meg az arcán.

- Menj Vadász és vidd innen Yuukit is.

Yuuki felé szegeztem a tekintetemet; rideg kimért eleganciával.

Azt ajánlom neked: - Kezdj új életet a vadász oldalán és legyél boldog vele.

Kétségbe eset szemekkel nézet rám s közbe azt kérdezte tőlem; még is hogy legyek boldog, ha ott van a lányom, aki Kanamera emlékeztet?

-Vedd úgy, mint ha egy ajándék lenne számodra, akit megkaptál tőle egy váratlan éjszakán.

Yuuki mozdulatlanul állt ellőttem, egy hang sem tudta elhagyni ajkát.

Tekintete ki üresed és áttetszővé vált, mint egy drágakő.

Sikerült vele megértetnem, hogy nincs helye Kaname szívében.

Mindig szeretni fogja, de már nem úgy ahogy Yuuki szeretné.

Elhagyták a szoba falait,s néma csendbe eltávoztak a közelünkből.

Nagy sóhaj szakadt ki belőlem, s úrrá lett rajtam egy furcsa dejavu érzés.

- Kaname szükség volt erre a jelenetre?

- Sakura, ismered a válaszomat…

- Igen, nem volt más lehetőség.

Egyszer s minden kora le kellett zárni, s talán most végre,talán elfogadja választásod tényét.

Még hosszú út áll előtte..

Végre megbékéljen azzal a sorssal, amit neki szántunk.

• Így van Kaname? - Nem mondott nekem semmit.. Rám nézet és titokzatosan elmosolyodott.

Ideje mennünk, nem sokkára pirkad. - Kaname rám tekintet szeme sarkából.

Megfogta a kezem és maga után vont.

Még utoljára hátra pillantottam, s meg próbáltam a szoba jellegzetes illatát magamba zárni, legalább arra az időre, míg meg nem történik a házassági ceremónia.

Lassú léptekkel visszasétáltunk az autóhoz; - kérdően rá néztem.

Most is bekötöd a szemem? – Válaszul meg csóválta fejét és engedelmes udvariassággal betessékelt az autóba.

Visszafelé haladtunk.. - Megint rám tört az a bizonyos rossz érzés.

Azt gondoltam, hogy ez Yuuki és a vadász jelenléte miatt van, de nem …

Valami még várt rám az akadémia falai mögött ,s ahogy közeledtünk úgy lett úrrá rajtam a paranoia.

***

Alaptalanak bizonyult a megérzésem és egy hatalmas kőként hagyta el szívem apró szegletét a belém furakodott kellemetlen gondolat.

Mintha elszállt volna belőlem.

Kaname rám nézet a kollégium előtt,s lágyan elmosolyodott.

-bele furakodtál a gondolataimba?

Igen.- ismét elmosolyodott .

Furcsán éreztem magam; - mámoros gondolattal átitatott érzések szállták meg fejem .

Szinte beleszédültem ,még a kollégium bejáratáig sem jutottam el,s – elsötétült előttem a világ.

Szobába tértem magamhoz..- kinyitottam a szemem,s  egy aggodalommal teli tekintet nézet rám vissza.

Ilyen még sosem történt velem;hogy összesek a kimerültségtől.

Mikor evett utoljára,- asszonyom?

Nem is tudom, már rég nem vettem be egy tablettát sem.

Valahogy sosem éreztem éhséget.

- Még is volt egy olyan érzésem ,tán Kaname tett valamit abban a pillanatba mikor érintkezett a tudatunk.- Gondolat lánc megszakadt bennem.

Komornám átadta nekem a vértablettás dobozt, s egy pohár vizet.

Kinyitottam,és beledobtam egy szemet.

Ezt követően óránként ismételtem meg a táplálkozás eme formáját; -Ismét erőre kaptam.

Kopogás hallatszott az ajtó mögül.. Amint halottam a kilincs megfeszülését; - tekintetemet

ajtó felé irányítottam.

Volt egy baljós sejtésem,ahogy belépett az illető azon nyomba elfordítottam a fejem az ajtótól. 

Mit akarsz itt bátyám?

Visszahoztam neked a fiunkat.

Mi történt?-Kérdeztem tőle száraz hang nembe.

Feleségem nem tudta elfogadni a közös gyermekünket.

Gondolom,te magad reménykedtél a legjobban hogy majd a feleséged elfogadóbb lesz. Tudtam hogy, ez sosem fog megtörténni.

Mindenkinek a saját sarja a legfontosabb ,s egy idegen sarj akivel nem tervezel célokat csak nyűg lehet.

Bátyám nem szólt semmit, csak szomorúan rám nézet.

Dühöm eltűnt és kedvesen felé fordítottam a fejem.

Rendbe ,de nem szeretnélek kizárni az életéből.

Bár mikor eljöhetsz érte és oda viszed ahova csak szeretnéd.

Hirtelen eszembe jutott- ezt még Kanameval meg kell beszélnem.

Rin látta rajtam hogy elbizonytalanodtam  ; Semmi baj Sakura tudom még meg kell vele beszélned.

Az ajtó váratlanul kinyílt s, Kaname alakja tűnt fel előttem.

Ettől kétségbe esésem még inkább fokozódott.

Egyből az jutott eszembe ; -  Egymásnak fognak esni , de meglepetésemre higgadtak maradtak.

Akkor belegyezel ,Kaname?

Bólintót egyet némán.. - Nem volt számomra túl meggyőző..

Ahogy jött úgy el is hagyta a szobám falait.

***

Terhesnek érezhette a jelenlétét,pedig ez a döntés rá is hatással lehet, sőt az egész eddigi életünket befolyásolhatja.,hisz egy öt év körüli apró gyermek kerül hozzánk aki nem vére. Ezzel sosem volt gondja..,most még is ez miatt aggódok ami kihathat a jelenlegi állapotomra.

Még nem mondtam neki,de ismét gyermek áldás elé nézünk.

Másnap este végre leültünk egymással beszélgetni a nappaliba.

Nem ment zökkenő mentesen.

Mindkettőnk arra várt hogy másik kezdjen bele..

Szavakat kerestük,s egyikünk sem találta meg a fejében a helyes megfogalmazást arra a problémára amit valószínűleg túl reagálok magamba.

Kaname meg törte a köztünk lévő csendet,s a kanapéról felállva vett egy poharat amibe vizet töltött és  bele dobott egy vértablettát.

- Sakura nem kell aggódnod.

Bele egyezek.

Ki lett tűzve az esküvő időpontja,s a meghívókat is szétküldtem.

Valahonnan boldog voltam, de nem voltam benne biztos hogy valaha el jön a napja.

-Kaname nagyon örülök neki;  - ha bár nem látni rajtam, mert nem rég aggasztó híreket kaptam a tanácsból.

Az ellenfeleid mozgásba lendültek .., – élünkön az apámmal.

– Nem akarja, hogy boldog legyél?

– nem hiszem. – csak egy tároló vagyok a szemébe.

 Hirtelen egy látomásom támadt, ami nem jósolt tartós békét.

Mindig tudtam, hogy előbb utóbb el jön ez a nap is, és már nem csak magamért kell majd harcolnom….

-Nem vagyok egyedül..

-Ez a lényeg..

Még nem tudom, hogy Yuki hogy dönt.

Döntése befolyással lehet azokra akikkel a múltba kapcsolatba volt.

Így Kanamera is hatással lehet ...

***

Öltözőasztal előtt ültem ,s azon gondolkodtam ;- Mi kép oldhatnám meg ezt az aggasztó helyzettett… nem volt időm befejezni a gondolatot.. kopogás halottam az ajtó mögül.

Szabad.- Komornám volt az.

Le nyomta a kilincs ajtót és óvatosan be jött egy fehér szatén ruhával.

Úrnőm ezt a ruhát kaname samma választotta ki az úrnőm számára.

Komorna meghajolt előttem, s le tette az egyik szék hátára a ruhát.

Vissza sétált az ajtóhoz, ismét meghajolt, - Engedelmével távoznék..  - intetem neki ,s a komorna elment.

Ruhára néztem ,s elméláztam magamban,s hirtelen eszembe jutott az a nap mikor a bátyámhoz kellett hozzá mennem.

Akkor is szatén ruhát kaptam.

Felálltam és odamentem a székhez, hogy szemügyre vegyem még jobban.

Meg láttam rajta egy elrejtett csipkéből elkészített vékony kabátkát., belső kis zseben egy ékszer sziluettjét láttam kirajzolódni.

Ha jóban bele gondolok holnap ilyenkor már Kaname felesége leszek.

Lehajtottam a fejem és haloványan elmosolyodtam.

Boldogságot érzet a szívem,de nem tudtam teljesen átadni magam ennek az örömnek.

Háttérbe meg búvó bizonytalanság ,az intrikák és a tanácsba terjengő pletykák be árnyékolták azt.

***

Két nap telt el azóta mióta vissza tértünk Kanameval a kollégium falai közé .. még ha átmeneti időre is szól,de boldog volt minden egyes napom vele.

Mikor felkeltem naplemente előtt ,nem éreztem izgalmat ,sem pánikot.

Ültem a fésülködő asztal előtt és mélán  bámultam a falat,s még mindig azt kérdeztem magamtól; -Ez igaz? Még mindig nem fogtam fel azt hogy a felesége leszek.

Komornám be jött ,a székhez sétált és kivette a fésűt a kezemből,és elkezdte vele fésülni a hajam.

- Úrnőm ideje készülődnie.

Szám néma maradt,- igazából annyira hozzá szoktam ahhoz hogy folyton védelmezem és erőt s , kitartás próbálok neki nyújtani .. Vajon elérnek szavaim a jövőben is hozzá?

Ebben az egybe nem voltam biztos,de minden másba amit láttok a jövő illúziójaként,egy lehetőség amivel élni fogok ha számomra elfogadható üzenetet kapok.

Esküvői ruha káprázatosan festett rajtam; amit a komornám segítségével vetem fel.  - az öltözködő asztalhoz mentem és leültem. Türelmesen vártam a komornára aki megkereste a virágos hajtűt.

Odalépet hozzám ,s elkezdte a hajammal igazgatni, aminek a végeredménye csodálatos fonott koszorú volt ami elterült a tarkóm alatt,kiegészítve még néhány  hajtűvel amivel rögzítette a  kikandikált tincseimet. Végül egy diadémaval ellátott fátyolt tett a fejemre. - Felálltam.

Derekamra rögzített egy uszályt, aminek nem láttam a végét, olyan hosszú volt...

Ajtóhoz sétáltam,s a kilincset lenyomva kisétáltam rajta.

Komorna meg fogta az uszály végét, hogy könnyebben tudjak a lépcsőn közlekedni.

Hallba meg láttam a bátyám;

Nagyon magabiztos volt a tekintete.

Komorna felém fordult; - a kocsi megérkezett asszonyom.

Ki sétáltam a lovas kocsihoz, amihez négy pompás fehér ló volt befogva.

Be ültem a hintóba ,az uszályomat szépen behelyezte a komorna és rám csukta az ajtót.

Szép lassan el indult,s fokozatosan egy gyorsabb lett.

Az ablakon ki nézve figyeltem a fákat ahogy elsuhannak a szemem előtt.

Akaratlanul is belefeledkeztem a fák zöldellő lombjába; egy idő után már csak árnyékokat észleltem;- behunytam a szemem.

Egy ismerős hang szólított meg..

Hintó ajtó fogantyúját szorította;

- Tényleg elaludt? Milyen kínos.

Aidou ne légy tapintatlan.

Jó jó Akatsuki.

Sakura-samma megérkeztünk Kaname - samma birtokára.

Egy kéz érintésére keltem fel, ahogy finoman próbált észheztériteni.

Kinyitottam a szemem és rá néztem a kísérőmre.

Köszönöm Aidou.

Méltóságteljesen kiléptem a hintóból és a napernyőt kibontva a fejem felé tartottam.

Nap lenyugvó fényei halványan világították meg a fák koronáit, miközben végig sétáltam a kövezet úton a kísérőimmel egészen a rezidenciáig.

Aidou és Akatsuki felkísértek a lépcsőn egészen az ajtóig.

Akatsuki lenyomta a kilincset és kitárta nekem a bejáratott.

Besétáltam, és szétnéztem a váróba.

Ismerős érzések suhanták át szívemen, de nem horgonyoztak le bennem.

Aidou a nagyterem felé sietett,szemügyre vegye az előkészületeket.

Sóhajtott egyet ,és felém nézet.

Sakura –samma minden rendbe van..

-Ezek szerint befejezték az előkészületeket.

Igen. - Még egy óra és elkezdjük a ceremóniát.

Idő végtelenül lassúnak tűnt,s már kezdtem beleunni a várakozásba….

Akatsuki meg mentett azzal hogy leült mellém és beszélgetésbe elegyedet velem.

***

Fel ált és a kezét nyújtotta felém.

Meg engedi nekem, hogy oltár elé vezessem?

Némán bólintottam, s bele karoltam.

Nagy szárnyas ajtó választotta el az előteret és a báltermet.

az ajtó hirtelen kinyílt belülről,s Akatsukival beléptünk rajta.

Kecses lépteimmel végig vezetet a bíbor vörös szőnyegen.

Kaname a felállított oltár előtt várt, fehér szmokingba,s elégedetten rám nézet szelíd szemeivel.

Mindketten a házaságkötö felé néztünk, s meg kezdődőt a ceremónia.

Ceremónia végén egy szűk társaságba tovább ünnepeltünk.

Nem foglalkoztunk semmivel, megszűnt számunkra a külvilág,s csak egymás érzéseit fürkésztük a másik szemébe.

Tudom, múlékony pillanatnak látszik kettőnk boldogsága, de csak addig míg Kaname hatalma a tanácsba meg nem szilárdul.

Vége (Egyenlőre)