Érzelmek Viharába

8. fejezet. Az ősök hatalma

Visszatértünk a kollégiumba, s mélyen tanakodót, vajon

bevigyen, abba a szobába ahol a tanítványa feküdt egy

koporsóba vagy inkább küldjön el.

Annyira kíváncsi vagyok arra a férfira.

Vallómban olyan félelmetes lenne, mint ahogy apám leírta?

Végül úgy döntöttem nem könyörgök a senpainak azért hogy

vigyen magával.

Nem voltam annyira, kíváncsi arra miképp éleszti fel egykor

mesterét.

Megálltam s hagytam, tovább menjen.

Tán nem veszi észre elmaradásomat.

Megfordult, s rám nézet áthatoló tekintettel.

Nem jössz velem?

Nem válaszoltam neki, csak meg csóváltam a fejem egy

nemleges válasz elejéig.

Legalább az ajtóig kísérj el.

Nem kell bejönnöd, ha nem, akarsz.

Válasza kisé meglepet, s bár nem volt kedvem hozzá hogy

lássam azt a férfi, akitől mindenki óvót, s még is elindultam

Kaname felé.

Mikor be értem egyűt menetünk a szoba felé.

Meg ált az ajtó előtt, s besétált rajta.

Megvártam az ajtóba, de még így sem tudtam magamba

teljesen elérni, hogy ne érzékeljem azt, hogy mi is történik

odabent.

Ismét rám tört az a szörnyű fájdalom, s kezemet a

halántékomhoz téve, elkezdtem masszírozni hátha csökken, de

ismét elhagytam tudatom,s mint aki keresztüllátna az ajtón úgy

elevenült fel mind az, ami a szobába történik.

Kaname egyszerű fennkölt büszkeséggel jelentette ki, - Nem

más, mint az ősök őse a legelső Kuran.

Ichiru csak némán nézte Kanamet.

Kaname a koporsóhoz sétált, kezét a testre helyezte és kardjával

átszúrta azt.

Mindig tudta, hogy a legtisztább Kuránok vérére áhítozót.

Miután annyi vér került bele, ami kielégíti a tanítványa vérszomját,

kihúzta a kardot a kezéből, s levette a testről.  A seb pillanatok

alatt begyógyult egy heg nélkül.

Megfordult és kijött a szobából.

Éreztem, hogy rázkódik a testem.

Kinyitottam a szemem, de még mindig nem voltam magamnál.

Az ösztön hajtót előre, s az hogy biztonságosabb helyre

meneküljek, mert itt nem maradhattam

Vajon hol lehet Kaname?- Merre mehetett miután elhagyta a

szobát?

Ehhez hasonló kérdések cikáztak bennem, mert otthagyót, mint

aki nem is lenne magánál.

Egy másik férfi, akit nem ismerek, vagy tán jobban ismerem,

mint ahogy gondolnám?

Teljesen összezavarodtam, míg visszafelé tartottam a szobába.

Ajtóhoz értem.

Nem bírtam kinyitni, remeget a kezem az ősök erejétől.

Végül összeszedtem magam.

Kilincshez nyúltam és lenyomva kinyitottam az ajtót.

Betántorogtam rajta, s első utam az ágyhoz vezetet, amire úgy

dőltem rá, mint egy félholt.

Nem értem.

Meg van az erőm és minden más, hogy felülkérkedjek az

ősökön.

Mi ez a gyengeség, ami úrrá lett rajtam?

Lassan múlni kezdetek a tünetek,,s nem fért fejembe hogy nem

vagyok képes befogadni az erőt, amivel felruházva lettem a

születésem pillanatától.

Titkon reméltem egyszerűbb dolgom lesz, s mire feltámad

Kaname tanítványa addigra teljes mértékbe uralni fogom.

Felkeltem az ágyról és az asztalhoz sétáltam.

Próbáltam tanulni, de nem ment.

Nyugtalan voltam, éreztem Kuran Rido minden egyes

mozdulatát.

Nem kívántam magamnak ezeket az érzelmeket.

Még is megtaláltak.

Ajtó kinyílt, s Kaname jött be rajta.

Kisé zord arc tekintete rám nézet,- s felém sétált.

Nem tudtam mi történhetett vele, így megváltozni az egyik

pillanatról a másikra, s még előjelét sem láttam, pedig biztos

nem mostanában lépet rá a váltózás útjára.

Megfogta a kezem, s aztán magához rántott, s átkarolta a

derekam.

Mellkasára tetem a fejem, s átkarolva derekát, kezem megpihent a hátán.

Bár csak így maradnánk örökre, de tudtam nem fog így maradni.

Ezért csak a pillanatot élveztük hosszú percekig.

Finoman kibújtam a karjából, s elindultam az ajtó felé.

Utánam sietet, s visszarántott, maga felé fordítót, arcomat lágyan

végig simította.

Nem kellet a szó, érezte mennyire szenvedek attól, hogy nem

tudom irányítani látó képességem.

Van egy olyan érzésem, nem is fogom tudni, amikor szükségét

érzi, egyszerűen elő jön.

Engem meg fel fog őrölni minden egyes alkalommal mind az,

amit megmutat nekem.

Nem akartalak ennek kitenni Sakura.

Tudom Kaname, de folyton űz egy vágy, ami mind untalan

hozzád vezet, s bár mennyire nem akarom tudni azt, hogy mi,

történik a falak között, annál inkább kíváncsibb leszek, s végül

engedek a bennem lakozó csábításnak, s a nyomodba eredek.

Kaname halványan mosolyra húzta ajkát.

Mindig mellettem kéne maradnod, mit, ahogy most is.

Vigyázhassak rád.

Nincs szükségem rá Kaname, megbírom magam védeni.

Már megint elhamarkodottan, és túl könnyelműen mondtam ki

ezeket a szavakat, pedig tudom, még nem volnék képes egy

Kuran Ridohoz hasonló vámpír legyőzősére.

Alig hogy végig futót a gondolat a fejembe, már is ajka számhoz

tapadt,s heves csókokat adót nekem.

Vajon mikor voltunk utoljára egyűt?

Mikor éreztük egymás bőrének illatát, s mint egy rituálé

részeként belemélyesztette szemfogait a nyakamba.

Kopogtak, de nem bírtam meg szólalni, Kaname szinte elmerült

a vérem izébe, s nem érzékelt semmit a külvilágból,csak

ösztönösen  húzta végig a kezét a combomon.

Ajtó kinyílt, s a bátyám sétált be rajta.

Se szó se beszéd, hozzám rohant és elrántót Kaname mellől.

Kaname szemfogai ki húzódtak a nyakamból, ami nagyon fájt,

pedig jól tűröm a fájdalmat.

Kaname felegyenesedet, s nyakamhoz kaptam, amiből tovább

patakzót a vér.

Rin elővet egy zsebkendőt és a nyakamra nyomta.

Felé néztem mérgesen, s közbe észre sem vetem, hogy

Kaname és Rin egymást méregetik.

Ezek még képesek és egymásnak esnek a szeme láttára.

Kaname és Rin közé álltam,s bele néztem Rin szemébe.

Még is hogy gondoltad ezt?

Ide jössz minket megzavarni, s úgy gondolod, hogy amit tettél azt

jól tetted!?

Tudod egyáltalán, hogy fáj a nyakam?!

Az kétlem Sakura.

Nézd meg már nem is látni a sebet.

Kétlem, hogy annyira fájt, ahogy ezt előadod.

Elvetem a zsebkendőt a nyakamról, és valóban alig volt vér rajta.

Kezemet a nyakhoz emeltem és meg tapogattam azt a részt ahol

Kaname fognyomának lenni kéne, de nem volt ott.

Múltba több órát is igénybe vet mire begyógyultak az ehhez

hasonló sebek, de most nem így történt.

Regeneráció felgyorsult nálam, ami biztos Kanamenak is

köszönhetek. 

 Nagyot sóhajtottam,s a két fiúra nézetem.

Rin kérlek, menjél el, nincs helyed ebe a szobába.

Rendbe Sakura ahogy akarod, de biztos vagyok benne egy nap

magadra fog hagyni Kuran Kaname, s nagyon magányos leszel.

Ezt még nem tudhatod Rin.

Ahogy még magam sem tudom, mit rejteget előttem a jövő, de

akár hova vezet önként vállalom,s ha egyszer a te utaddal

kereszteződik, akkor tán egyek lehetünk,egyszer valamikor.

Ajkam elé tetem a kezem,s gyorsan elfordultam előlük.

Már megint egy meg gondolatlan mondat hagyta el az ajkam.

Hogy ígérhetek ilyet Rinek, pont Kaname előtt.

Nagyon mérges lettem önmagamra.

Most már menjél Rin zavarsz.

Meg fordítottam a bátyámat,s kitoltam az ajtón,s becsuktam

előtte.

Bátyám csak nézet bambán, s megfordult, mi közbe az ajtónak

támaszkodva,a földet néztem,s hallgattam, ahogy elballag.

Kaname rám nézet.

Ezt komolyan gondoltad?

Szegte nekem a kérdést,s hangjából inkább valami vallatásra

készülő férfi szólalt meg.

Jobban örültem volna, ha inkább társként tekint rám, s nem,

mint valami tárgy, akit sikerült féltékenyé tennem.

Nem tudom Kaname,mit hozz a jövő,de azt tudom,hogy

melletted nem fogok unatkozni egy percet sem.

Oda sétáltam hozzá,s átkaroltam,mi közbe a fejem széles vállán

foglalt helyet.

Fejemet elvette a vállamról,s az álamat megfogva egyre

közelebb húzta magához.

Akkor ezért valahogy ki kéne engesztelned engem.

Nem gondolod?

Elmosolyodtam. - Meg lehet. Válaszoltam neki tömören.

Mostanában nem látom a hercegnőt?

Merre van?

Kiryuuval van a nappali tagozaton.

Ha annyira szereted, miért hagyod vele?

Ezt nem értem?

Amíg vele van, addig biztos védelmet kap tőle.

Mi van ha így elveszted?

Nem hinném Sakura,s ha még is,  akkor itt vagy te,s nekem az

bőven elég.

Ha nem ismerném a senpait el is hinném, amit az imént

mondót.

Mivel ismerem, és tudom nála fontosabb nincs számára.

Ezért nem is fogadom el ezt a közömbös választ a senpaitól.

Ha most nem bánja kimennék a kertbe.

Nem engedem Sakura.

Kuran Rido a környéken ólálkodik, hagyd, hogy elintézzük mi

magunk.

Nem érdekeltek Kaname mondatai, vissza akart tartani, csak

azért, hogy kihagyón a harcból.

De miért hagy ki belőle, s Yuukinak miért is engedi a harcot?

Tán engem birtokolva Yuukit pedig őszintén szereti?

Mikor rájöttem, elszomorodtam, elvégre számtalan eset

tanúsította már, hogy Kaname milyen őszinte szeretettel van

iránta.

Az ajtót kinyitottam, s kisétáltam rajta.

Le a nappaliig onnan a szárnyas ajtón az udvara, s még egy

szárnyas ajtón át kelet jutnom. Végre ki jutottam a kertbe.

Nap kezdet alá bukni a horizonton, s nem figyeltem szívem vész

szavára, ami óvatosságra intet.

Távolból egyre jobban ki érzelődött, Rido valahol a környéken

múlatja az idejét,vagy talán  épp a végső leszámolására készül.?

Nap már majdnem alábukót, s a fák eltakarták előlem a

maradék napsugarat.

Távolból egy sötét alakot véltem felfedezni,s kimondottan

határozót léptekkel közelített felém.

Ezt éreztem az előbb is.

Bizonyára ennek a férfinek a baljós auráját éreztem meg.

Kitágult szemekkel néztem rá, mikor felismertem benne Kuran

Ridot, Kaname egykori tanítványát.

Kívülről nagyon keménynek láttam, s csak úgy sütőt belőle a

kegyetlenség.

Alaposan végigmért,s mind, aki vacsorához készülődne,meg

nyalta szája szegletét.

Ez rám pályázik!.

Jött a hírtelen felismerés,s egy lépést tetem hátra felé.

Ezzel csak az volt a baj, ahány lépést tetem hátra annyival jött

előrébb, míg a végén már nem volt hova hátra lépnem.

Igen meg ijedtem tőle, még sosem találkoztam vele, s mikor a

fához nyomot, kibújtam a karja alól, s gyorsan a derekamhoz

kaptam, s kihúztam Kurotsukit.

Rá nézet a tör formájú fegyveremre, és harsányan elkezdet

rajtam nevetni.

Szóval kinevetsz, na, várj csak Kuran Rido majd meg mutatom,

mire vagyok képes.

Kibiztosítottam, s pillanatok alatt egy fekete lándzsával nézet

farkas szemet, a gonoszak gonosza.

Még ettől sem riadt meg, s tovább nevetet rajtam.

Alig várom, meg ízlelhessem a véred Kuran Sakura.

Vajon van olyan finom, mint a húgomé?

Elmosolyodtam,s ezzel a mosollyal néztem a szemébe.

Ne hogy azt híd, hogy félek tőled.

Nem érzek félelmet, mikor rád nézek.

Bár nem ismerlek, de azt tudom rólad, hogy a hatalomért

mindent megtennél.

Akár kit képes volnál feláldozni, csak hogy nagyobb, legyen az erőd és általa a hatalmad.

Magam elé tetem Kurotsukit, s vörös szemekkel, bele néztem az

ellenfelem két Szinű szemeibe.

Most meg mutatom neked Kuran Rido mi az igazi hatalom.

Behunytam a szemem, fekete villámok kezdtek el körülöttem

cikázni, ami aztán a Kurotsukiba jelent meg.

Nem tudtam őket irányítani, ki akartak robbanni belőlem,s egy

hatalmas   fekete energia nyaláb elhagyta a testem egyenesen az ég felé.

Ezután elhagyott az öntudatom, de még is valamit érzékeltem a

külvilágból.

Neki rohantam Ridonak, belé vágjam a lándzsát, de túl lassú

voltam hozzá.

Könnyed mozdulatokkal védte ki a támadásaimat.

Távolból Rin alakja kezdet kirajzolódni,s ahogy egyre közelebb

ért hozzám,úgy láttam meg a többieket is.

Aidou-Akatsuki,s még Kaname is köztük volt Yuukival.

Leg nagyobb meglepetés apa volt. Magas termete és szelíd

szemei néztek rám vissza.

Próbáltam vissza fogni az ősök erejét,de nem sikerült,végül

összeestem,s akkor végre eltűnt az erő.

Nem voltam teljesen magamnál, de éreztem Rin féltő karját,

ahogy felvesz a földről,s magához szorít

Eltávolodtunk a többiektől, csak remélni tudtam, nem esik bajuk

a harc folyamán.

Rin szobájába tértem magamhoz,az ágyon fekve.

Valamiért nem lehetet a vigyort letörölni róla,ezért rá 

mosolyogtam.

Tudsz valamit a többiekről?

Miért nem mondtad, hogy itt van apa is?

Meglepetés lett volna.

Tudni akarom, mi folyik ott Rin.

Helyre gondoltam ahol apa és Rido lehet.

Megjelent nekem a falon a helyszín,s ott volt apám,Ridoval.

Hikaru te mit keresel itt?

Nagyon jól tudod Rido, miért jöttem.

Igen tudom drága unoka bátyám.

Te is meg akarsz ölni?

Itt mindenki meg akar ölni,de csak egy valaki fegyverétől fogsz

meghalni.

Kiryuu ez a te feladatod lesz.

Mondta végül Kaname.

Ennél a pontnál tovább nem tudtam menni.

Végtelen fáradtság fogót el, s a földre estem.

Hosszú ideig voltam az álmok birodalmába mire felébredtem.

Abba reménykedtem tán időközbe visszakerültem a szobámba.

Még mindig a bátyám vendégszeretetét élveztem.

Kopogtak az ajtón,s a túloldalán Kaname senpai nézet vissza

rám.

Bátyám üdvözölte,s beengedte a szobába.

Visszaviszem Sakurat.

Ágyhoz jött, s karjába vette törékenynek látszó testemet.

Hagyd Kaname tudok járni.

Azt gondolod, most leteszlek, akkor tévedsz.

Elfordítottam a fejem.

Persze hogy hordozgassál, mint ha egy bababház lennék.

Meglepetésemre mindketten elmosolyodtak, s Kaname kivitt Rin

szobájából,s elindultunk  vissza közös kis szobánkba.

Letett az ágyra s mellém ült.

Még mindig nem nőtél fel elégé.

Miért tán baj hogy van még bennem némi gyerekes humor?

Kaname válaszként az ajkamhoz hajolt.- Nem –jött ki végül a rövid szó rajta.

Ajkunk összeért egy csókba,s mind ez idáig azt gondoltunk

milyen rég öleltük egymás ajkát,s milyen rég éreztük egymás

puha bőrét.

Folytatása következik:   Sakura ereje még jobban meg

mutatkozót.

Vajon merre halad tovább a szerelmük?

Van még esélye Rinek?